Ki ő?
A brit techno zene keresztapája, az acid house mozgalom veteránja, a három deckes varázsló, minden idők egyik legtechnikásabb DJ-je, nemzetközi hírű producer, és remixer, kinek munkái elektronikus zenészek generációit inspirálta. Fellépései a világ legnépszerűbb, tízezreket megmozgató bulijai közé tartoznak majdnem három évtizede.

Legfontosabb pillanat
Cox pályafutása elején, a nyolcvanas években rave DJ-ként szerzett magának hírnevet. 1988-ban a legendás Sunrise-partisorozat egyik brightoni energiamaratonján, tizenötezer ember előtt vetette be először háromjátszós keverését, amely azóta is védjegyének számít. Több sikeres single után első albumával, a F.A.C.T.-szériát elindító 1995-ös lemezzel örökre beírta magát az elektronikus zene történetébe: a kilencvenes évek egyik legfontosabb techno anyagából több mint kétszáz ötvenezer példányt adtak el. A világ vezető e-zenei szaklapja, a legjobb DJ-kről 1997 óta minden évben százas listát készítő DJ Magazine elsőként őt választotta a világ legjobbjának.
Amit érdemes tudni
Négy év szünet után a szakma legnagyobbjaival rendszeresen együtt dolgozó legenda 2010-ben újra aktivizálta kiadóját, az Intec Records-ot. Az Intec Digitalra újrakeresztelt kiadó védjegye alatt jelent meg Carl Cox legfrissebb nagylemeze, az All Roads Lead to the Dancefloor. Hősünknek emellett Global néven önálló rádióműsort is vezet, melynek több mint tizenkét millió hallgatója van világszerte.
Legfontosabb számok
I Want You, Two Painting and a Drum, Sensual Sophis-ti-cat, Dirty Bass





Hozzászólások
Ha hozzá akarsz szólni, lépj be vagy regisztrálj: