Vendégkönyv
messzemenően egyetértek azzal a táborral akik szerinte a 20. VOLT
Fesztivál az eddigi legpocsékabb fellépőket kinálja(ennyi
pénzért!!!)Tavaly is még tartott a világválság.....ehhez képest
a mostani fellépők sora kritikán aluli,aki ilyet akar hallgatni
menjen HBS-re!
írta
ekkor: 2012.04.27. 13:07
Még annyit hozzátennék, hogy az ismeretségi körömben húsztól
az ötven évesig, aki eddig meglátta az idei fellépőket a felét
se ismerte, vagy még kevesebbet - talán egy kicsit szélesebb
körben ismert előadók jobbak lettek volna, ráadásul ha már
huszadik jubileumi akkor egy kicsit jobban megerőltethették volna
magukat a szervezők, vagy nem kéne úgy beállítani, mintha annyira
nagyszerű lenne, hiszen nem az
ekkor: 2012.04.27. 08:40
Nézzek magamba? na ne röhögtess már - nem kevés pénzt fizetek ki
ezért a fesztiválért, hosszú évek óta, szóval így is úgy is
megyek, ettől függetlenül nem tetszik a program, és ne sorolj fel
nekem mindenféle előadókat, ha egyszer nem szeretem ezeket, akkor
ez van - az egyetlen valóban értékelhető fellépő Iggy lesz, de
őt is már láttam - nem kell itt mindenféle válságról beszélni,
mert semmi köze az egészhez, viszont ha ennyibe kerül a jegy, akkor
azért várnék is valamit
ekkor: 2012.04.27. 08:22
@GDfan:mehetsz Kiscsillagra, Quimbyre, Punnani Massifra, Odettre,
Vadfruttikra, 30Yra, Irie Maffiára, Belgára....
Amúgy a válság közepette nézz magadba és örülj, hogy
egyáltalán lesz fesztivál!
ekkor: 2012.04.27. 01:07
Az idei lesz az első olyan VOLT látogatásom, ahol szinte minden
nekem tetsző előadót megtudok hallgatni:D Kis átfedések azért
vannak, de gratulálok a szervezőknek, hogy pl a rock/metál stílus
kedvelőinek szinte átfedés néküli programot sikerült
összehozni! Mondjuk én mást is meghallgatok, de pl a Houdaken!ről
sajnos lemaradok...
ekkor: 2012.04.27. 00:58
petra95: miért örüljek olyannak amit nem is szeretek? gondolom az
emberek nem azért nyavalyognak, mert annyira jó a program....akinek
meg tetszik, az úgyis örül
ekkor: 2012.04.26. 21:35
szerintem kedves nyavajgók örüljetek annak ami van, örüljünk,
hogy az alacsony költségvetés ellenére is itt lesz a Simple Plan,
a Lostprophets, Mac Miller, Katy B, a Röjkshop, a Hadouken, a Faith
no More, a Quimby, a Punnany Massif és még sok jó együttes! ÉS
akkor mi van ha ütköznek? ahogy benne van a szabályzatban is
"a programváltoztatás jogát fenntartjuk" ergó
előbb-utóbb rá fognak jönni h ez így nem jó és
megváltoztatják. ENNYI. kedves szervezők! ez lesz az első VOLTom,
sőt az első fesztiválom és nagyon jónak ígérkezik! :) már
nagyon várjuk azt a bizonyos 4(+1) napot ;)!!
ekkor: 2012.04.26. 21:15
legalább egy Backyard Babies ha lenne.....
ekkor: 2012.04.26. 20:08
Figyelem!!
Sopronba ha jöttök, már új menetrend lesz érvényben, amik a VOLT
felé közlekedőket is erősen érinti, (1,2,12,15)
kivéve a 12V jelű buszt!
Ezeknek a változtatott menetrendét itt találjátok:
1-es
http://www.kvrt.hu/uj_menetrend/ctp-nd/line.cgi?id=1&dir=to&ci
ty=sopron&term=20120501
2-es
http://www.kisalfoldvolan.hu/uj_menetrend/ctp-nd/line.cgi?id=2&dir
=to&zero=JLTP0&city=sopron&term=20120501
12-es,12A-s
http://www.kisalfoldvolan.hu/uj_menetrend/ctp-nd/line.cgi?id=12&di
r=to&zero=VOPU&city=sopron&term=20120501
15-ös,15A-s MEGSZŰNIK!
http://www.kisalfoldvolan.hu/uj_menetrend/ctp-nd/line.cgi?id=15&di
r=to&zero=RAVA0&city=sopron&term=20120501
12V-s MARAD!
http://www.kisalfoldvolan.hu/uj_menetrend/ctp-nd/line.cgi?id=12V&d
ir=to&zero=GYSE0&city=sopron&term=20120501
ekkor: 2012.04.26. 15:03
Bazsi: voltál te már Novarockon?
Tök felesleges összehasonlítani a két eseményt. A VOLT egy ízig
vérig fesztivál, sok különböző programmal, ahol mindig van mit
csinálni. A Novarock ezzel szemben inkább egy megakoncertre
emlékeztet ahol sátrazhatsz a pusztában. Fesztiváljellegét
tekintve a novarock egy kalap szar. Ezen felül sokkal nagyobb a
befogadóképessége, csak 3 napos, jóval kevesebb a fellépő, és
2x annyiba kerül a jegy. Viszont valóban nagyobb nevek vannak a
fellépők között. Ráadásul közel van. Nem értem, hogy miért
nem veszel novarockra bérletet és mész oda bulizni, minden évben
sok magyar van. Én voltam 3x novarockon, és tényleg nagyon jó
zenekarok vannak, de ezen kívül semmiben nem tudja felülmúlni a
VOLT-ot.
ekkor: 2012.04.26. 13:49
Miért kellett a Quimby-t és a Depressziót egy időbe tenni?!
ekkor: 2012.04.26. 13:28
Hát elmehet a Volt fesztivál a fenébe. Ilyen egy ratyi programokat.
És akkor még dicsérik hogy a Telekommal milyen jó a kapcsolat
ismét hatalmas sztárok jönnek hát a hatalamas sztárok idén
elmaradnak. Ugyanis a Telekom idén bejelentette hogy elmarad a
(Kapcsolat koncert) anyagi helyzet miatt. Na és itt fény is derül
hogy mért ilyen akkor a idei Volt. Egy fesztivál a külföldi nevek
miatt híres most meg tele van magyarokkal mert senki mást nem tudtak
elhívni mert nincs pénz. Oké kell megyar zenekar is de azokat
bárhol bármikor potom pénzért megtudsz nézni. Az ember azért
megy fesztiválra hogy újat és Nagyon nagy zenekarokat lásson.
Érdekes egy Nova Rock 20km-el arrébb meg tud hívni zenekarokat.
Elszégyellheti magát a szervezőség, meg Magyarország, hogy össze
hoztak egy ilyen gyenge és semmit mondó fesztivált.
ekkor: 2012.04.26. 12:40
Neurotoxin: ne lovagolj feleslegesen a szavakon, kérlek - nyilván
karszalagra gondoltam, bár érvénytelenített jegyet nem tudom
miért ne tarthatnál meg, persze nyilván felesleges - a szigetjegyes
hírekből pedig szerintem egyértelmű, hogy mire gondoltam
ekkor: 2012.04.26. 10:05
Leander-t meghívjátok ám!!! :)
ekkor: 2012.04.25. 23:37
Szerintem 29-én még lesz valami nagy
fellépő!Reménykedem,hátha....
ekkor: 2012.04.25. 20:35
ColorStar miért nincs?
amúgy nem rossz a felhozatal!
ekkor: 2012.04.25. 16:04
BlackOut-ot és a Kowalsky meg a Vegát nagyon hiányolom...lesz
valamelyik legalább?
ekkor: 2012.04.25. 16:03
A tavalyi VOLT után hát ez valami BOTRÁNY (iggy, mac miller isten
és ennyi)
ki is hagyom, majd talán jövőre jobb lesz.......:S
ekkor: 2012.04.25. 12:17
@GDFan: nemtudom, hogy pontosan mire gondolsz, mi negyedik éve
járunk és eddig mindig elvették tőlünk a bérletet is a
pénztáraknál, karszalagra cserélték. Van olyan, akinek nem?
ekkor: 2012.04.25. 10:35
huszadik sziget, huszadik volt......a voltra miert nincs kedvezmenyes
belepo regi belepojegyekert? tizenakarhany eve ide jarok, ennyit itt
is megtehetnetek....
ekkor: 2012.04.24. 21:01
|
Programkereső
Fellépő szerint
Időpont:
![]() Kövess minket Twitteren is!
Legfrissebb a
|



Új hozzászólás 





