A Telekom Gyereksziget utolsó hétvégéjéről láthattok összefoglalót itt, Telebolygó lakói búcsúznak, de ne feledjétek, jövőre ugyanitt újra találkozunk!
Sajnos véget ért a 2011-es Telekom Gyereksziget. Az utolsó hétvégéről itt, a galériában láthattok összeállítást. Reméljük, Ti is jól éreztétek magatokat, és jövőre is velünk tartotok!
A galériát itt találjátok!
A hazai fesztiválpiac legnagyobb családi fesztiválja, a Telekom Gyerek Sziget idén tizedik alkalommal fogadta a népes gyermeksereget és szüleiket, megannyi programmal, változatos koncertekkel. Az elmúlt tíz év alatt a rendezvény látogatottsága megszázszorozódott.
2002-ben indította útjára a Sziget Szervezőiroda a legnagyobb hazai gyermekrendezvényt, a nyári hónapok hétvégéit gazdag és ingyenes programokkal kitöltő Gyerek Szigetet. A rendezvény hamar nagy népszerűségre tett szert változatos és igényes programjaival. A programsorozat új kategóriát, a „családi fesztivál” műfaját teremtette meg, s vált egyedülállóvá az országban. Az elmúlt években a költségvetése tízszeresére, területe ötvenszeresére és látogatottsága százszorosára növekedett. Ma már negyven helyszínen többszáz program szórakoztatja a nagyérdeműt nyaranta, hétvégenként 40-45 ezer látogatóval.
A rendezvény mellett – névadó támogatóként – már a kezdetektől ott állt a Telekom. „Külön öröm számomra, hogy a rendezvény olyan értékek mentén kötelezte el magát, amelyek a vállalat számára is kiemelt fontosságú” – mondta Király István a Magyar Telekom marketing vezérigazgató-helyettese. „Túl a nívós és egyedi kulturális programkavalkádon, a Gyerek Sziget az elmúlt tíz évben az élen járt a gyerekek környezettudatosságának formálásában, hitet tett a fenntartható fejlődés népszerűsítése mellett, és az egészséges életmód fontosságára és a természeti értékeink védelmére is felhívta a figyelmet. Teszi ezt a jövő letéteményeseinek, akik számára már remélhetőleg természetes lesz, hogy például nem pazarolják az ivóvizet, óvják a természeti környezetüket és tudatosan vásárolnak” – tette hozzá a vezérigazgató-helyettes.
A Telekom külön figyelmet fordít azokra a gyerekekre, akik nehéz életkörülmények között élnek, ezért az átlagnál kevesebb játék és öröm jut az életükbe. Ezért kistelepülésekről, és gyermekotthonból 150 gyermeket utaztatott a szigetre; a gyerekekek Somogyhatvanból, Dégről és Ároktőről érkeztek.
A vállalat a tavalyi sikeres játékgyűjtést idén újra meghirdette „Hozd el megunt játékodat” mottóval. A Gyerek Szigetre látogató családokat arra kérték, hogy az otthon már nem használt, de jó állapotú játékokat hozzák magukkal a helyszínre, amelyeket aztán a Telekom stratégiai partnerének, a Hello holnap! támogatását élvező Kórházpedagógusok Egyesületének ajándékoznak. A felhívásra ebben az évben több mint három mázsa játék érkezett a Gyerek Szigetre látogató gyerekeknek és szüleiknek köszönhetően. Az egyesület tagjai olyan elhivatott pedagógusok, akik gyermekklinikákon, kórházakban tanítanak, játszanak, alkotnak a beteg gyerekekkel: ha szükséges, mesélnek, beszélgetnek, vígasztalnak, fogják a kis betegek, és nem ritkán a szülők kezét.
A Gyerek Sziget elsődlegesen a 3-10 éves gyermekek számára kínál igényes szórakozást. A felmérések szerint 1-3 gyermekes családok járnak ki legtöbben s javarészt mindkét szülő kilátogat a gyermekekkel. A kutatásból az is kiderül, hogy a látogatók többsége visszajáró, s évente a látogatók majd’ negyede új vendég a rendezvényen. A Telekom Gyerek Sziget egy olyan rendezvény, ahol a kísérő szülők kifejezetten nyitottak az információk befogadására és szívesen részt vesznek – a gyerekekkel együtt – a programokban. A minden évben elkészülő felmérés a látogatók tetszési indexét is méri, eszerint az ötös skálán minden évben magas, 4.48-as osztályzatot kap.
Kissé bánatosan vesszük észre, hogy ismét az utolsó hétvégét tartjuk: a Gyerek Szigeten valódi cowboyokkal és indiánokkal, pillepalackokkal, Bognár Szilvivel, Harlekin Bábszínházzal és ezer további programmal várunk! Ugye eljöttök?
Az Állati Jó Programok helyszínén tehát valódi cowboyok és indiánok hozzák el a Vadnyugatot: megismerhetitek a felszereléseiket, lovagolhatnak lovaikon és igazi western táncot is tanulhatnak. Megnézhetik, hogyan készülnek a használati tárgyaik, készíthetnek indián díszeket és ki is színezhetik az arcukat indián módra.
Bognár Szilviát számtalan együttes énekeseként, meghívott szólistájaként hallhattunk már, az Anima Sound Systemtől kezdve, a Sebő együttesen és a Makámon át a Szájról szájra nagysikerű hármasáig, vagy épp a Sator Quartetben Lovasi Andrással karöltve, legutóbb pedig a Pannon dalokban Rost Andrea oldalán - hogy csak a legjelentősebbeket említsük. És ezen szombat délelőtt a Nagyszínpadon lép fel gyermekműsorával 11.00 órai kezdettel! A közelmúltban született dalok jó része gyermekeknek szól, melyek versekkel, játékokkal karöltve szeretetteljes, játékos és zeneileg is színvonalas szórakozást ígérnek gyermekeknek és szüleiknek egyaránt, vagy ahogy Szilvi fogalmazta: ”gombolyítjuk az énekeket, mint az aranyfonalat, olykor dobbantunk, vagy épp csak a kezünkkel táncra perdülünk, még verssorokkal is dobálózunk. De amihez biztosan ragaszkodunk: hogy kunkorodó jókedvünk minket el ne hagyjon.”
Szilvi itt a Kalákával:
Pillepalack szállj el! Micsoda? Megmagyarázzuk. Novák Péter zenész barátai az óvodáktól az egyetemekig járják az ország iskoláit, oktatási intézményeit, hogy a környezetvédelem, az esélyegyenlőség és a fenntarthatóság témakörében tartsanak előadásokat a korosztályoknak megfelelő "nyelven". A kicsiknek szóló műsorok az élet tiszteletéről, a környezettel való együttélésről és a színes planétánk mindennapjairól szólnak. Természetesen zenével és tánccal kísérve, így némi mozgásra is sor kerül a pillepalack taposó versenytől egészen a dunántúli ugrósig. Mindez szombat délután 14.00 órai kezdettel szintén a Nagyszínpadon.
Szűcs Györgynek csak nem akar kinőni a bajusza… a faluban már csúfneve is van: Kopasz-szájú Szűcs György bátya. Pedig a bajusz helye már megvan, de nem serken ott egy szál szőrszál sem, hiába kenegeti mindenféle csodaszerrel. Jó módú ember, megvan mindene, akár bíró is lehetne… de mit ér a világ minden kincse bajusz nélkül?! Anélkül nincs méltóság!
Szűcs György számára felcsillan a remény, amikor cigányok telepednek le a falu szélén. Megígérik neki, hogy egy-kettő előcsalogatják ők a bajuszát egy kis varázslattal…
Az Egri Harlekin Bábszínház által előadott A bajusz című történet az általános iskolai tananyag Arany János-klasszikusa elevenedik meg a magyar népzene, a tánc és a játékosság leleményes és varázslatos vegyítésével szombaton fél 5-től.
Gyönyörű, tornyos palotában él a gyermektelen királyi pár. Hosszú, szomorú várakozás után megszületik gyermekük, Csipkerózsika... Az előadásban Csipkerózsika mellett jelentős szerepet kap Zsuzsi boszorkány, ő próbálja meg irányítani, befolyásolni az eseményeket. Az is kiderül, hogy rosszat tenni sem könnyű, s az ember akaratlanul is képes olyan hibát elkövetni, amely csak nehezen javítható. Csipkerózsika története Mosonyi Aliz mai humorral fűszerezett, mégis mesei nyelvén kel életre, Kiss Erzsi különleges hangzású dalaival a Kabóca Színház előadásában vasárnap délelőtt 11-től.
A vasárnap délután fél 5-től fellépő Anselmanók nevükhöz híven nem csak egy zenekar, hanem egy olyan alkotói csoport, mely feladatának tekinti a vidámság becsempészését a gyermekek világába. Az alkotói csoport sokoldalúsága miatt méltán nevezhetjük őket zeneműhelynek, a tagok pedig a Merlin által még nem ismert műhelymanók közül kerülnek ki. Vidám dalszövegek, sajátos történetek, kedves dalok jellemzik a zenekart. Zenéjük a világ minden tájáról összegyűjtött dallammorzsákból, emberi hangulatokból, érzésekből és hagyományokból táplálkozik. A manóknál nem menő más tollával ékeskedni. Emiatt természetes, hogy az Anselmanók is saját szerzeményeivel mulattatnak.
Az Europalánta Sátor e heti vendége a Gézengúz Alapítvány, mely Budapesten, Budakalászon, Győrben, Salgótarjánban, idegrendszeri sérült, mozgásszervi zavarokkal küzdő csecsemők és kisgyermekek magas szintű, holisztikus szemléletű diagnosztikus, habilitációs és rehabilitációs ellátásával foglalkozik (0-6 éves korig). Szolgáltatásaival segíti az érintett gyerekek óvodai, iskolai felkészítését és a családok lelki egészségének megőrzését. A gyermekekkel szakértőkből álló team dolgozik, amelynek a családi is szerves része. A szakmai team tagjai: gyermekorvos, gyermekneurológus, gyógytornász, gyógytestnevelő, gyógypedagógus, pszichológus, asszisztens.
www.gezenguz.hu
A Bohóckuckó Poronty Cirkusz társulatában minden ügyes gyerek főszerepet kap. A műsorban varázslatok, zsonglőrmutatványok, tánc- és zenebohócszámok mulattatják a kicsiket és nagyokat. Ha óhajtod, jelmezbe bújhatsz, s arcodat is porondra késszé festheted. Aki négy hétvégén pecsétet gyűjtött a bohóckuckói jelen-voltam-lapra, listába vétetik, és nem csak a közönség tapsát, de ajándékát is hazaviheti a Nagy Gyerek Sziget-i Fellépés emlékére.
Természetesen kinyit az Állatsimogató is, ahol a gyerekek, szüleikkel együtt barátkozhatnak a kecskékkel, nyuszikkal, csüngő hasú fekete disznóval, és lovakkal, és még sokféle falusi állattal.
Az Ökocsiga Játszóházban ez a hétvége a fáról szól: faágakból babák, állatok, járművek készülhetnek.
Nem maradhat el a fenntartható fejlődés gondolatának népszerűsítése sem, a Telekom Gyerek Szigeten hangsúlyt kap - a szelektív hulladékgyűjtés mellett - az újrahasznosítás is.
Ez a hétvége lesz az utolsó alkalom a felejthetetlen galaktikus utazásra a TeleManók világába, a Telebolygóra, ahol minden a vidámságról és a játékról szól.
Az utolsó a hétvégén is várják a már nem használt, de még jó állapotú játékokat a kórházpedagógusok Egyesülete számára, akik az ország nyolc nagyvárosában foglalkoznak beteg gyerekekkel.
További részletes programot itt találtok.
A Telekom Gyereksziget harmadik hétvégéjén a Dog Chow mutatta be akrobata kutyusait, akik a levegőben szaltózva kapkodták el a frizbiket. A Kutyafrizbiről készült képeket a galériában találjátok.
Ismét jelentkezik a Telekom Híradó friss 'telehírekkel', melyeből kiderül, mi történt a Gyereksziget harmadik hétvégéjén. Ne feledjétek, még utoljára, június 25-én és 26-án várnak Titeket Telebolygó lakói 10 és 18 óra között a Hajógyári szigeten!
Kutyafrizbi-EB, Gingalló, Kaláka, Markoló Parkoló, ökokamion e hétvégénk vezető ajánlatai között: de mindez csak apró kis szelete annak, ami szombat-vasárnap vár a Telekom Gyerek Szigeten 10-18 óráig.
Repülő kutyák a Gyerek Szigeten? Igen! 2011-ben ismét a levegőben mérkőznek meg a frizbiző kutyák, akik közül a legügyesebb megszerezheti a Dog Chow Disc Cup Európa-bajnoki címet. A lendületes kutyafutamok mellett számos izgalmas programmal várjuk az érdeklődőket. Idén először az engedelmességi bemutatók mellett kacsákat is terelnek majd a kutyusok. Ügyességi versenyek, kutyasimogató és kézműves foglalkozások színesítik a kétnapos bajnokságot június 18-19-én. Szurkolj a négylábú sportolóknak!
Vasárnap begurul az ÖKO-Pannon szelektív road show-ja is, mely a hulladékok válogatását és hasznosítását mutatja be szórakoztató, játékos formában.
Minden gyerek imádja a híres MARKOLÓT, a BULDÓZERT és az EMELŐGÉPET. Idén először a Huntraco Zrt. is részt vesz CATERPILLAR gépeivel a gyerekek és a felnőttek szórakoztatásában a Telekom Gyerek Szigeten. A Huntraco Markoló Parkoló június utolsó két hétvégéjén vár mindenkit: lesz vetélkedő, játék, gépbemutató, na és persze apa megmutathatja, hogy ügyesebb, mint a másik apuka. Ha igazán ügyes, markolhat neked egy élethű CATERPILLAR makettet.
A Nagyszínpad ismét teljes gőzzel üzemel szombat délelőtt 11-től, melyet a Kiskalász zenekar nyit Bartos Erika, hazánk egyik kedvenc mesélőjének verseivel, melyeket Zsákbamacska című kötetéből válogattak össze. A műsor interaktív, lehet például szappanbuborékot fújni, kelepelni mint a gólya, az űrbe utazni Gergővel, epret ültetni, úthengerrel utazni, pöttyös szoknyát pörgetni, salsát táncolni a gyümölcsökkel vagy bulizni a százlábúval, és akinek kedve van, táncolni!
Bohócokkal mindig is találkozhattatok a Gyerek Szigeten, különösen Kamilla-Karamellával, aki szombat délután 14.00-től természetesen ismét fellép A három szerencsevadász című bohóctréfákkal Bigyó és Tip-Top társaságában.
Barátaival visszatér Szalóki Ági is Gingalló családi koncertjével, amelyen - ahogy megszokhatta a közönség – népdalfeldolgozások és énekelt versek kaptak helyet, ezúttal József Attila, Tamkó Sirató Károly, Weöres Sándor és az erdélyi származású fiatal költőnő, Szabó T. Anna versei.
Oldalunkon interjút is olvashattok a Cinka Panna Cigányszínházról: a társulat vasárnap délelőtt végre debütál Szécsi Magda: Csörgőkezű, Vödörjáró, Dobhasú című zenés mesejátékával.
Okkal örök visszatérők a MÉHEK, hiszen ki tud ellenállni két hibbant here (értsd: méh) hibbantságainak? Humoros és mély értelmű dalok, pezsgő ritmusok, tutulás és mindehhez egy nem mindennapi megjelenés – ez az, amit a MÉHEK nyújtanak vasárnap kora délután.
Vajon hányan vannak ma hazánkban olyanok, akik ha visszaemlékeznek gyerekkoruk egy-egy televízió előtt töltött délelőttjére, ma is hallják, hogy "húsz forintért tarka kutya, tízért fehér kutya jár" vagy azt, hogy "ez itt a ház", s maguk előtt látják, amint valaki rajzol egy táblára. Ha a legkorábbi emlékek mondjuk 20-25 évesek, akkor a mai felnőtt lakosságnak legalább a negyede innen ismerheti ezeket a verseket. A felvételeket azóta, talán a tévében sem tudják, hogy hányszor, de rengetegszer leadták. Így a közben születettek sem maradtak Weöres Sándor és Nemes Nagy Ágnes nélkül. Telekom Gyerek Sziget sincs a Kaláka nélkül. Mindez vasárnap délután fél 5-től.
A Port.hu Bohóckuckóban Bohócvarázslatok hétvégéje lesz, ahol elvarázsolt varázslók, bolonddá tett bohócok bűvészkednek, hadonásznak varázspálcikájukkal, és sóhajtják a levegőbe ősi és újkeletű varázsigéiket. Ha mindenáron szeretnéd, Mollini mágus néhány igazi csodába is beavat, de érdemes a kuckólakókkal is jóban lenni, ha oroszlánfejed helyett ismét a sajátodat szeretnéd látni a tükörben.
Kézműves foglalkozásaink sorában legyenek most kiemelve a Csipcsup Csodák - virágcserép állatkák, pici párnacicák, csuda dolgokat készíthetsz virágcserépből, színes, mintás anyagokból! A foglalkozást Petneházi Zsuzsa vezeti.
Szereted a zöldségeket? Egyik kedvencünk, az elmaradhatatlan Zöldségszobrászat az egyik kedvencünk, hiszen nekünk is az egyik kedvenc konyhai foglalatosságunk. Répa, narancs, dió eszegetése közben elkészítjük a világ legfinomabb állatkertjét! Zsiráfot répából, krokodilt uborkából, vízilovat burgonyából. A foglalkozást Virág Szilvi vezeti.
Ismét nyit a gépkacat műhely. Aki csak szétszedni szeret, már az is jól jár, mert itt és most, mindent szétszedhetsz, ami elromlott és kidobásra ítéltetett. De ha még meglátod, hogy hányféle gyönyörűséges új gép, és ember és állat kerekedhet a rossz alkatrészekből a kezed alatt, hát biztos, hogy örök emlékedet viszed haza, amikor végre hazavonszolnak szüleid a nagy alkotói lázból. Kiss Tamás „zsigeri kreatív” pillantgat, illesztget a segítségedre, s meglásd, csudák születnek a kezetek alatt.
Az Europalánta Sátor egyik e heti vendége a Különlegesek-ért Alapítvány, mely KÜLÖNLEGES gyerekekkel és azok családjaival foglalkozik. Lehet egy gyerek különlegesen problémás, különlegesen tehetséges, különlegesen aktív vagy éppen különlegesen passzív. A hozzájuk kerülő gyerekek sokszor már a korai életszakaszban akadályokba ütköztek. Feladatuknak tekintik a fejlődést nehezítő tényezők felismerését és a gyermekek, családok segítését az akadályok leküzdésében.
Náluk a KÜLÖNLEGES a NORMÁLIS!
További részletes programot itt találtok.
A közlekedéssel kapcsolatos információkat pedig itt találod.
A Telekom Gyereksziget eseménydús második hétvégéjéről a galériában találtok fényképes beszámolókat. Hogy mik is történtek pontosan, azt elárulják a képek. Szombaton pedig találkozzunk ismét a Hajógyári szigeten!
A galériát itt találjátok.
Telebolygó lelkes lakói ezúttal is elkészítették a Telekom Híradót, melyből megtudhatjátok, mi történt a Gyereksziget második hétvégéjén, és mi vár Rátok jövő hétvégén 10 és 18 óra között a Hajógyári szigeten.
Hogy milyen is volt a hétvégén gyereknek lenni? Főképp a Hajógyári szigeten? Nézzétek meg a Telekom Gyereksziget idei galériáját, és megtudjátok! Jövő hétvégén pedig találkozzunk ismét itt, ahol igazán jó gyereknek lenni.
A galériát itt találjátok.
Megjegyzések: