Semmi kétség afelől, hogy a frissen „újjáalakult” Fear Factory történetét akár az Vad angyal forgatókönyvírója is összedobhatta volna két kisfröccs között. Tudniillik, Dino Cazares gitáros visszatért a hosszú története során mára indusztriál metál-legendává nemesedett zenekar soraiba, ám Burton C. Bell frontember erről csak jogban jártas urak által értesítette a sztenderd tagokat. Erre végeláthatatlan pereskedés vette kezdetét, melynek következtében a hátrányos helyzetű ritmusszekció kikerült a csapat soraiból. Szerencsére Byron Stroud basszusgitáros Gene Hoglan dobos jelenléte még a fejlettebb erkölcsi érzékkel rendelkező rajongók számára is kellő kárpótlást jelentett. Példának okáért utóbbi zenész úgy pörgette a dobverőket egy-egy blastbeat közepette, mintha túlképzettség miatt ebrudalták volna ki a RATT soraiból. Tette mindezt olyan szerzemények közepette, mint a Shock, a Self Bias Resistor, a Demanufacture, vagy a Hunter-Killer. Az legnagyobb őrjöngés azonban természetesen a Replica alatt bontakozott ki, meghazudtolva azon állítást, hogy a ipari death metal vonalról érkezett formációknak nincsenek Daddy Coolt vagy Money Money Money-t megszégyenítő slágereik.