Keleti blokk 5.

Bensőséges hangulat és összetett rockkompozíció, akusztika és erősítőhegy: keleti blokkunk utolsó állomásán az MR2 Színpadon és az MTV Headbangers Ball Színpadon jártunk.

Takács Eszter - lila
Nemcsak a magyar rock örök és elpusztíthatatlan, de a magyar dal is. A csendes, keserédes, mosolyogva borongós, elgondolkodós szövegek műfajának komoly hagyományai vannak Magyarországon - és a Szigeten is. Az idei fesztivál nulladik napján Cseh Tamás szellemét idézték meg a Világzenei Nagyszínpadon, az utolsón pedig Takács Eszter bizonyította, hogy egy szál akusztikus gitáron, Muszty-Dobay akkordkészlettel előadva is működnek a jó dalok. Na persze a perka-gitár-nagybőgő-hegedű kíséret is rengeteget tett hozzá a bensőséges hangulatú énekelt versekhez, de mégis meglepő volt, hogy egy törékeny lány délután mennyire meg tudja mozgatni a közönséget. Hogy Takács Eszter lila szoknyájának, lila napijegyes karszalagjának, az MR2 színpad lila hátterének és a lila ásványvizes palackjának összhangja a szervezők munkáját, vagy a jóisten jókedvét dicséri-e ezt, azt nem tudni. Takács Eszter dalait hallgatva az utóbbira tippelnék.

Üt - Isten Háta Mögött
Vannak zenekarok, amelyeket ismeretlenül is divat szeretni: az egyik legjobb hazai példa erre az Isten Háta Mögött. Mindenki tudja, hogy jók, bár sok ember még életében nem hallotta őket. Ők voltak a tuti underground befutók, aztán akaratlanul is a mainstream felé terelődtek, tegyük hozzá, teljes joggal. Pálinkás Tamás énekes-gitáros és három társa – basszusgitáros pozícióban az Óriás-tag Egyedi Petivel – még délután hatkor is simán lezúzta az MTV Headbangers Ball színpad közönségét, az elején elhangzó egyetlen rádiós sláger Jósolni bélből után egyaránt válogatva a régi lemezekről és a nemsokára megjelenő új albumról. Zenéjük vegyíti a metal, a stoner rock és a pop elemeit, a végeredmény pedig abszolút meggyőző: ütős, hatásos és profi, koncerten pedig kötelezően ajánlott mindenkinek, aki minimális hajlandóságot érez a keményebb gitárzenék iránt. A koncert amúgy búcsú is volt egyben, az alapító tag Bokros Csaba gitáros ugyanis bizonytalan ideig kiszáll az IHM-ből.

 
 

Hozzászólások


- nincs megjegyzés -

Ha hozzá akarsz szólni, lépj be vagy regisztrálj:

Regisztráció