Nagyobb-e a lábnyomod, mint egy hódé?

Ha valaki egy jókora hódlábnyommal a hasán ébred a Sziget után, nem kell feltétlenül a legrosszabbra gondoljon – lehet, hogy csak egyszerűen jól töltötte ki a tesztet a H2O klímasátrában.

Bármit csinálunk – utazunk, eszünk vagy ruhát veszünk – növeljük a széndioxid-fogyasztásunk. Járműveink is ezt bocsátják ki, de ételünk vagy ruhánk előállítás közben is termelődik ez az üvegházhatású gáz, amelyik mára egységes mércéjévé vált a környezetkímélő vagy épp károsító életmódnak. Akinek ez ez a kétmondatos öszefogaló túl ködös, meglátogatta a H2O helyszínen a mobil klímairodát. Itt ugyanis pillanatok alatt kiszámolták, mekkora is az a bizonyos lábnyom, amit nap mint nap magunk után hagyunk.

Vagy ha kell, azt a lábnyomot számítják ki, amit a Szigetre jövet ejtettünk. A távolságarányos versenyben Phili Peter vezet, aki Németországból indult ide kerékpáron, és csak Bécsben váltott vonatra (akkor is csak azért, mert félt, hogy a rossz idő miatt lemarad az első napokról).

Aki jó eredményeket tud felmutatni a teszteken, az bringás ajándékokkal lesz gazdagabb, na meg választhat egy hennás tetkót magának a legkülönbözőbb állatlábnyomok közül – akár hódosat is.

A mobil iroda programját a Rivers of the World kiállítás teszi teljessé, mely nevéhez híven Brazíliától Magyarországig igyekszik bemutatni a világ folyóit, úgy, ahogy azt a legkisebbek látják. A gyermekrajzokat újrahasznosított molinókon, fém alkatrészekkel rögzítve, kenderkötéllel függesztve állítják ki – hiszen a mobil irodán ugyanis ügyelnek a szénlábnyom nagyságára.

 
 

Hozzászólások


- nincs megjegyzés -

Ha hozzá akarsz szólni, lépj be vagy regisztrálj:

Regisztráció