Humán Triád, Budapest

Az óbudai amfiteátrum hiányos gyepén egy furcsa alakzat rajzolódott ki hétfőn, nem sokkal 12 óra után. A mértani forma ismerős lehetett a tér azon járókelői és lakói számára, akik találkoztak már a következő névvel vagy album címével: 30 Seconds To Mars – This Is War. A 2010-es Sziget Fesztivál nagyszínpadának egyik sztárja, a 30STM nevű amerikai alt rock banda nemrégiben újabb feladatot adott a kihívásokat kedvelőknek, és mi is bizonyíthatná jobban a rajongói hűséget és odaadást, mint egy jól végrehajtott figyelemfelkeltő akció? Nos, talán egy humán triád.

A Hungarian Echelon 2010. augusztus 9-én eleget tett a banda kérésének, és megformálta a magyar rajongókból álló hatalmas, középen kettéosztott szabályos háromszöget, a trió harmadik, ’This Is War’ című albuma kapcsán feltűnt új alakzatot. A szervezők hosszasan instruálva alakították a nyújtott lábbal ülő vagy nyújtott kézzel álló emberek vonalát, míg végre összeállt a tökéletes forma. Ez a jelkép egyébként az együttes új szimbóluma, ami a művészek számára a változást, újonnan felfedezett képességeik feltárását, maga az akció pedig az összefogást tolmácsolja, és bár az alakzat nem a hazai rajongótábor teljes létszámában bontakozott ki, igen látványos példája a 30STM iránti rajongásnak, valamint az echelonok összetartásának.

Az eseményen elsősorban a fiatal korosztály képviseltette magát – mindannyian a HunEchelon felhívására vettek részt a Budapesti Humán Triádon. Érdekesség, hogy a magyar „marslakók” több projekten is dolgoznak annak érdekében, hogy az együttes idei Sziget-fellépését megkoronázva a 30 Seconds to Mars tagjai és elkötelezett rajongóik kicsit közelebb kerülhessenek egymáshoz: gőzerővel dolgoznak egy, a los angelesi rockzenészeknek szánt Echelon-könyvön, továbbá a fesztivál szervezőinek jóvoltából megrendezésre kerülő közönségtalálkozó részletein.

A Hungarian Echelon sikeresen teljesítette az együttes által meghirdetett szokatlan feladatot, amelyet az azt követő remek hangulatú összejövetellel ünnepelt meg. A humán triád nevű akciónak egyébként igen magas tétje is van, ugyanis a 30STM a legjobban sikerült megmozdulást valamilyen formában jutalmazni fogja – ám a mikéntet mindeddig a legnagyobb titok övezi. A római kori romok és az egyik legősibb jelkép társítása egyáltalán nem tűnik vészjósló konstellációnak, mi több, inkább elismerésre érdemes és meglehetősen találó párosításnak számít. A lelkes csoportnak ezzel talán sikerül majd még többek figyelmét felhívni a bandára és a hazai rajongók aktivitására – ha a trió a képeket látva kedvezően dönt, akkor akár nemzetközi szinten is.

Szekeres Gabriella, Szabó Zsuzsanna


 

 
 

Hozzászólások


- nincs megjegyzés -

Ha hozzá akarsz szólni, lépj be vagy regisztrálj:

Regisztráció