Több mint ötven zenekar és előadó tesz hitet az elfogadás és a sokszínűség mellett augusztus 11-én, a Sziget nulladik napján. Mint ismeretes, a Zene a Rasszizmus Ellen koncertsorozat az angliai Rock Against Racism szervezet és a brit nagykövetség kezdeményezésére jön létre a Hajógyári-szigeten.
A Nagyszínpadon a koncertek 13 órakor kezdődnek és a fellépők között a hazai pop-rock szakma nagy öregjei és ifjú tehetségei lépnek fel. Színpadon lesz – mások mellett – Charlie, Bródy János, Balázs Fecó, a KFT, az LGT Baráti Kör. Több zenekar a korábban tőlük megszokott formációt a mostani koncerten újraértelmezik, s vendégzenészekkel mutatkoznak be. Így például Balázs Fecó és a Korál kiegészül Kathy Horváth Lajos roma muzsikussal, vagy a Beatrice felvidéki zenészekkel, a Kispál és a Borz a Kiscsillaggal és Németh Jucival, vagy a Quimby Szalóki Ágival muzsikál majd közösen a megakoncerten. És persze még sokan mások, Geszti Péter és Novák Péter, a Kaukázus zenekar, az Irie Maffia, a PASO, a Póka Egon Experience, Ruzsa Magdi vagy a Republic.
A hazai zenészek mellett nemzetközi fellépő vendégek is emelik a nap fényét. Az este zárásakén a Love Music Hate Racism Allstars Special, azaz az ügy mellett elkötelezett angol zenekarok, így pl. a Get Cape Wear Cape Fly vagy a Babyshambles zenészeiből verbuválódott alkalmi csapat ad majd koncertet.
Míg a Nagyszínpadon a rock zenészek, addig a Világzenei Nagyszínpadon a hazai jazz muzsikusok váltják egymást. A magyar jazz nagy összefogása keretében a honi jazzélet legismertebb alakjai fogak majd hangszert a "Magyar Jazz Napján", így – többek között – László Attila és barátai Harcsa Veronikával és Emilióval kiegészülve, Babos Gyula, Csepregi Gyula, a Modern Art Orchestra, a Morgan Workshop vagy a Budapest Jazz Orchestra. Az est fénypontja pedig a Miles From India majd' három órás koncertje lesz, ahol a tormbitás legenda egykori zenésztársai, a világ legjobb muzsikusai közt számon tartott zenészek és indiai muzsikusok közösen emlékeznek majd a Miles Davisre.
Az este 23 órától a nagyszínpadokról majd sátorba illetve kis klubhelyszínre költözik. Az A38-WAN2 Színpadon Ganxsta Zolee és a Kartel, az Animal Cannibals, a Ladánybene 27, Sub Bass Monster, az Anna and the Barbies, Dopeman és Emilio nyomja, valamint a Back II Black, míg a Budapest Jazz Club színpadán a jazzisták, így Szakcsi Lakatos Béla, Binder Károly, Borbély Mihály, Vukán György, Berkes Balázs, Kőszegi Imre vagy a Csanyi-Lattmann Quartet és még sokan mások folytatják.
Megakoncert a sokszínűség mellettMindannyian mások vagyunk, de akik szerint éppen ez a jó, azoknak ott a helyük augusztus 11-én, azaz a Sziget nulladik napján a Hajógyári-szigeten, ahol két nagyszínpadon – egyidőben – a hazai pop-rockélet legismertebb képviselői és külföldi vendégzenészek, valamint magyar jazzmuzsikusok és Miles Davis világhírű zenésztársai tízórás megakoncerten zenélnek, tiltakozva a rasszizmus ellen.
|
Sziget Fesztivál a Facebookon
![]() Follow us on Twitter!
További hírek
Legfrissebb a fórumból
írta BazsiRamone 2012.02.03. 19:15 -kor, a(z) Sziget 2012 topicba
írta vau55 2012.02.01. 20:27 -kor, a(z) Ki milyen zenekart szeretne a Szigetre? topicba
írta mychemicalkandy 2012.01.31. 21:10 -kor, a(z) THE USED-ot a Szigetre!! topicba
írta anorka 2012.01.29. 14:48 -kor, a(z) THIRTY SECONDS TO MARS A 2012-ES SZIGET FESZTIVÁLRA!!!!!!!! topicba
írta Seena11211 2012.01.29. 10:24 -kor, a(z) Jane's Addiction topicba
Sziget.hu Hírlevél |





Hozzászólások
Ha hozzá akarsz szólni, lépj be vagy regisztrálj: