Rády Krisztina 42 éves nő bordeaux-i otthonában felakasztotta magát. Rendőrségi források szerint Bertrand Cantat a lakásban volt, és feltehetően aludt, amikor volt felesége elkövette az öngyilkosságot. Holttestére egyik gyermekük talált rá.
Rády Krisztina és Betrand Cantat 1993-ban Budapesten ismerkedett meg. Házasságukból két gyermekük született: 1997-ben Milo és 2002-ben Alice. A házaspár nem sokkal lányuk születése után vált el, miután a rocksztár megismerkedett Marie Trintignant színésznővel.
Rády Krisztina akkor került a francia média érdeklődésének középpontjába, amikor volt férjét 2004-ben nyolc évi szabadságvesztésre ítélte a vilniusi bíróság, amiért élettársa, Marie Trintignant halálát okozta egy verekedésben. A volt feleség a perben tanúként, majd Cantat bebörtönzése alatt is végig támogatta a francia rocksztárt, akit 2007-ben jó magaviselete miatt feltételes szabadlábra helyeztek.
Rády Krisztina 1996 és 1999 között a PMI művészeti vezetője, majd a 2001-ben Franciaországban rendezett magyar kulturális évad zenei felelőse volt. Az utóbbi években Robert Lacombe-bal közösen vezetett produkciós irodája szervezte a Sziget Fesztivál francia programját, illetve annak franciaországi kommunikációját, melynek köszönhetően évről évre egyre több francia látogatott el a Szigetre.
A legnagyobb példányszámú francia regionális napilap, a Sud-Ouest honlapja szerint Rády Krisztina "a kulturális élet egyik jelentős személyisége volt. Számos és sokféle tevékenységet végzett műfordítóként, szerkesztőként, rendezőként, producerként, fesztiválok művészeti igazgatójaként. 2003 óta működő egyesületével a különböző művészeti ágak (a színháztól a kortárs zenéig) találkozásából születő projektek létrehozása volt a célja zenészek, írók, rendezők és színészek közös munkájának összehangolásával".
Meghalt Rády KrisztinaDél-franciaországi otthonában öngyilkos lett Rády Krisztina műfordító, kulturális szervező, a Párizsi Magyar Intézet (PMI) egykori művészeti vezetője, a Sziget francia programjainak szervezője, a Noir Désir francia rockzenekar frontemberének, Bertrand Cantat-nak a volt felesége, két gyermekének anyja.
|
Sziget Fesztivál a Facebookon
![]() Follow us on Twitter!
További hírek
Legfrissebb a fórumból
írta Johinna 2012.02.11. 00:21 -kor, a(z) Sziget 2012 topicba
írta Level27 2012.02.10. 15:00 -kor, a(z) Ki milyen zenekart szeretne a Szigetre? topicba
írta lordmarci 2012.02.08. 15:05 -kor, a(z) Fellépők topicba
írta Billy Talent Fans.hu 2012.02.08. 12:29 -kor, a(z) BILLY TALENT Sziget 2012 !!! topicba
írta sütee 2012.02.07. 20:13 -kor, a(z) Zenekar kívánság topicba
Sziget.hu Hírlevél |





Hozzászólások
Ha hozzá akarsz szólni, lépj be vagy regisztrálj: