Flux Pavilion (UK)

Ki ő?

Joshua Steele a dubstepre felesküdött fiatal  zenészgeneráció legtehetségesebb előadói közé tartozik:  tevékenységét nemcsak a műfajért rajongók kísérik állandó és intenzív figyelemmel Nagy-Britanniában, hanem azok is, akik alapvetően a dubstep bűvkörén kívül állnak. Erre a legfőbb bizonyíték, hogy a Flux Pavilion művésznéven alkotó titán idén bekerült a BBC által összeállított, az év legígéretesebb zenészeit és zenekarait felsoroló listájára. Zenéjének karakterét extramasszív basszusalapok, illetve szaggató és könyörtelen motorikus ritmusok jellemzik.

Legfontosabb pillanat

A dubstep következő nagy reménysége tinédzserként kezdett el zenéket írni, fejlődésére és profi karrierjére pedig a Basement Jaxx, a Prodigy és Rusko munkái voltak a legnagyobb hatással. Tavaly robbant be a brit könnyűzenei színtérre Bass Cannon című bombasztikus trackjével, amely igencsak jól teljesített a különböző szigetországi chartokon, akárcsak következő nagy dobása, a Doctor P-vel közös Superbad. Utóbbi dubstep DJ-vel és producerrel közös munkájuk a 2011-es Circus One néven bejegyzett album, melyhez Flux Pavilion számmal járult hozzá.   

Amit érdemes tudni

Saját kiadója a Doctor P-vel, DJ Swan-E-vel és Dyspróval együtt alapított Circus Records, I Can't Stop című számának mintáit Shama Joseph producer pedig beépítette Jay-Z és Kanye West Who Gon Stop Me-jába, amely a két világhírű amerikai rapper közös albumán, a Watch the Throne-on kapott helyet. Emellett készített remixeket a Freestylers, Jamiroquai, Example és M.I.A. anyagaiból, leghíresebb átirata mégis a DJ Fresh Gold Dustjából készült mix.  

Legfontosabb számok

Daydreamer, Bass Cannon, Superbad, I Can't Stop, Got 2 Know, Hold Me Close, Voscillate