Kik ők?
A jelen emblematikus zenekara, amely a hetvenes-nyolcvanas évek fordulójának punk- és new wave-mozgalmából erőt merítve lett az utóbbi időkben az Egyesült Királyság egyik legautentikusabb és legkedveltebb indie rock-bandája.

Legfontosabb pillanat
Ricky Wilsonék a kilencvenes évek végén aktivizálták magukat, igaz, akkor még nem Kaiser Chiefs, hanem Parva néven zenéltek. Miután nem igazán értek el sikereket a Parvával, váltottak, és Kaiser Chiefs-ként folytatták tovább. Jó ötlet volt a Leeds United és a dél-afrikai válogatott legendájának, Lucas Radebe nevelőegyesületére átkeresztelni az együttest, hiszen a Kaiser Chiefs 2005-ös bemutatkozó albumát, az Employmentet rögtön az egyik legrangosabb brit zenei díjra, a Mercuryra jelölték, és nem mellesleg ötszörös platina lett Nagy-Britanniában, ami azt jelent, hogy csak a szigetországban majdnem kétmillió példányt adtak el belőle. Ezek után jött a csudálatos Rubyval feldíszített Yours Truly, Angry Mob, majd az Off with Their Heads, melyről például a Never Miss a Beat Európa legnagyobb helyszínein szólalt meg élőben, olyan világsztárok koncertje előtt, mint a U2 vagy a Green Day.
Amit érdemes tudni
Június elején jelent meg a leedsi zenekar negyedik stúdióalbuma, a The Future Is Medieval, melyet a Kaiser Chiefs David Bowie legendás producerével, Tony Viscontival rögzített. A megjelenést még különlegesebbé teszi, hogy új terjesztési módot is kitaláltak: ennek lényege, hogy rajongóik húsz felkínált számból és az általuk meghatározott dalsorrendben összerakhatják saját The Future Is Medieval-verziójukat, borítót is tervezhetnek hozzá, részt vehetnek a lemez terjesztésében, és ha elég ügyesek, akkor részesülnek a bevételekből is.
Legfontosabb számok
Never Miss a Beat, Ruby, I Predict A Riot, Everyday I Love You Less and Less




