Kik ők?
A Magnetic Man nem egy, nem kettő, hanem három dubstep-legenda nevét rejti. Artwork, Benga és Skream külön-külön is igazi hősnek számít az itthon egyre több elektronikus zenefüggőt maga mellé állító, külföldön pedig népszerűségének csúcsán járó dubstep-mozgalomban, de igazán csak együtt erősek. Győződjetek meg róla ti is az idei Szigeten!

Legfontosabb pillanat
2007-ben döntöttek úgy, hogy egyesítik erőiket és a Dubstep Allstars: Volume 5 néven futó gyűjteményhez tett hozzájárulásaikkal (Soulz, Alright, What's Happening?, Ligma) mutatták meg mire képesek. Az igazán nagy tömegeket megmozgató teljesítményre még három évet kellett várni; 2010-ben jelent meg a Magnetic Man első nagylemeze, amely az Artwork-Benga-Skream-szövetség nevén lett az év legfigyelemreméltóbb dubstep-munkája. Augusztusban a Sziget közönsége a 'három az egyben' jelszó által mindig garantált minőség és a dubstep frissességének jegyében láthatja élőben együttműködni a legendás triót.
Amit érdemes tudni
Annak ellenére, hogy a croydoni Big Apple Records dubstep-közösség tagjaiként már a kilencvenes évek végétől kezdve ismerik egymást, kezdetben mégis úgy döntöttek, hogy külön úton járva harcolnak a közös ügyért. Artwork többek között megalkotta a mozgalom himnuszát, a halhatatlan Redet, Benga kiadójával, a Benga Beatsszel ért el sikereket, Skream Midnight Request Line című számával állította át a Guardian, a Wire és a Pitchfork nehezen befolyásolható popkritikusainak szenzorait a dubstep rezgéseire.
Legfontosabb számok
Perfect Singer, Getting Nowhere, Perfect Stranger, I Need Air, Crossover, Anthemic




