Óriás

Október 4-én jelenik meg a budapesti Óriás második nagylemeze Példák Hullámokra címmel.
Pontosan 2 évvel a Jön. címre keresztelt bemutatkozó korong után itt a második Óriás dalcsokor, a Példák Hullámokra. A 11 dalt tartalmazó lemez háromnegyed órányi Óriást ígér, a zakatolástól a halk líráig, a himnikustól a pörgősig, az ívestől a konstansig. Egyedi Péter gitáros/énekes anyukája szerint „Szép lemez lett, hangulatában, hangzásában”, de tudjuk hogy az anyukák – természetesen – elfogultak.

2008-as debütlemeze óta szokássá vált reménységnek, űrbetöltőnek, dobbantásra képesnek titulálni az odalépős, mégis fülbemászó gitárzenében utazó budapesti Óriás zenekart. A háromtagú együttest a hazai indie-gitárpop ma már szinte legendásnak nevezhető zenekara, az Annabarbi feloszlása után alapította Egyedi Péter és Örményi Ákos 2005 végén, “heti egyszeri örömzenélés” szándékával. Az Isten Háta Mögöttben is doboló Hortobágyi Lászlóval kezdtek aktív koncertezésbe 2006 nyarán, majd 2007 márciusában jött Nagy Dávid, hisz Hortobágyi Írországba kalandozott. 2007 egy ötszámos demót hozott az Óriásnak, majd a folyamatos koncertezés után 2008 őszén jelent meg a trió szép reményekre jogosító debütáló albuma, a Jön., melynek legismertebb slágeres/klipes számai a Fát dönteni és Az a kellő hő. 2009 folyamatos klubjelenlétet hozott – több ízben a Kiscsillag, a Quimby vagy a Kispál és a Borz vendégeként – szép sikerekkel. A zenekar bemutatkozhatott az összes nagyobb nyári fesztiválon, valamint meghívást kapott az MR2 Akusztikba is, amire átdolgozta Ganxta Zolee és a Kartel Rossz vér című klasszikusát, ami egycsapásra közönségsiker lett. 2009 decemberében Hortobágyi újra csatlakozott az Óriáshoz, de ezúttal billentyűs hangszereken. 2010 januárjában A nagynövésűek képviselhették Magyarországot a groeningeni Eurosonic fesztiválon, majd egy kislemezt adtak ki Az egyikben ott címmel. A maxi két dalt tartalmazott, valamint a cimadó dalra készült ötletes videoklipet, ami kutyaszemszögből mutatja be az Óriás-létet. A nyári tömött fesztiválszezon után most pedig itt a Példák Hullámokra.

A lemez felvételei az érdi Bakery stúdióban zajlottak 2010 áprilisában, júliusában és augusztásában Horváth Attila vezényletével, akivel már jól összeszokott a csapat: ő keverte a Jön.-t, valamint vele vették fel tavasszal Az egyikben ott kislemezt, amely két dala az új korongra is felkerült. Az év eleje óta a lemezre készülő kvartett számos ötletet dolgozott ki és demózott fel, és már ekkor látszott: sokféle hangulattal operál majd az új Óriás anyag. Végül 12 dalt rögzítettek a stúdióban, amiből 11 került fel a hullámos lemezre. A felvételek során az adott dal karaktere, hangulata volt a legfontosabb, amit szem előtt akart tartani a kvartett és hangmérnöke. Változatos megszólalású és hangszerelésű lemeznek szánták a Példák Hullámokrát; a határozottaban szinező és több teret kapó billentyű mellett igyekeztek minden hangszer hangzásával többet molyolni, az adott dalhoz a lehető legjobban passzolót megtalálni. Vendégművész játéka is hallható az új korongon: Vigh Dávid, a Turbo zenekar kiváló gitárosa tette teljessé a Szilvia c. számot pszichedelikusan tekerő, ízig vérig „Turbos” szólójával. Az ikonikusan puritán borító Örményi Ákos munkája. A Gyere gyere c. dalra készült beharangozó videoklip az óriás 2010-es pillanataiból válogat.