The Black Box Revelation

Slash egyszer találta mondani, hogy „Valahol a világon mindig 5 óra van.“ Jan Paternoster, a Black Box Revelation gitáros-énekese viszont – valahol Belgiumban – azt találta mondani, hogy délután (vagy reggel 5-kor) meg lehet kezdeni a visszatérést az életbe, és erről írt egy dalt 5 O’Clock Turn Back The Time címmel. A dEUS nagy becsületnek örvend a Szigeten, most a BBR duón a sor, hogy ezt megőrizze, és meg is fogja. A zenekar három éve Greg Gordonnal (Jet, Soulwax, Wolfmother) csinált egy erős debütalbumot (Set Your Head on Fire), melyet folyamatos turnézás követett, köztük a nagy visszhangot kiváltó két évvel ezelőtti amerikai sorozat, ami anyagilag sem volt rossz, mert az egyik baseball csapat megvette az I Think I Like You című rádiósláger jogait. A Set Your…. hol dallamos, hol zaklatott és borongós volt, amilyennek egy garázs rock lemeznek lennie kell, az idén megjelent Silver Threats pedig izgatott, borongós, de mindenképpen magával ragadó. Jan azt mondta, a dalok többségének írásakor mélyen volt és sötét hangulatban, ám mégis nagyon tisztának érezte magát. A Szigeten majd kiderül, mit rejt a belga alt/indierock fekete doboza. A zenekar minden bizonnyal a High On A Wire-ral indul, és esetleg egy seggberúgással (Here Comes the Kick) búcsúzik.