Ladánybene 27 feat. KRSA és a PASO Brass
A Ladánybene 27 a magyarországi reggae-élet úttörőjeként írta be a nevét könnyűzenénkbe. 1991-ben megjelent bemutatkozó lemezük óta fáradhatatlanul járják a reggae birodalmát, s mi több, igazgatják is azt: tizennyolc éve működtetve az LB Nemzetközi Reggae Tábort. 1995-ben Jamaicába is eljutottak végre, és ebből az utazásból újabb hosszú menetekre való erőt tudtak meríteni – Van még a világon és Pozitív című – 1995-ben és 96-ban megjelent – korongjaik mellett egy Bob Marley-dalokból álló lemezt is készítettek, Bob Marley emlékére címmel. Azóta játszottak Carlos Santanával és a Wailersszel, újra megfordultak Jamaicában, jöttek-mentek az újabb és újabb lemezek, köztük a Reggaekirakat, a Babylon cirkusz, a Judge Day vagy a Links to Babylon, amely utóbbi az első hazai dub-lemezként vonult be a történelembe. 2002-ben létrehozták az LB Reggae Sound Systemet, majd a Babylon cirkusz és a Judgeday című anyagok következtek. És nincs megállás, 2010-ben Color dem címmel és King Yellowmannel, a Dancehall-legendával ékesítve újabb korong hasítja a levegőt, jó szelet csinálva a huszonöt éves Ladánybene 27 koncertjének a műfaj legnagyobbjai között. Ez alkalommal a Sziget Reggae és Ska Ünnepén KRSA és a PASO Brass jelenléte is színesíti majd a repertoárt. |
ProgramkeresőSziget Fesztivál a Facebookon
![]() Follow us on Twitter!
További hírek
Legfrissebb a fórumból
írta BazsiRamone 2012.02.03. 19:15 -kor, a(z) Sziget 2012 topicba
írta vau55 2012.02.01. 20:27 -kor, a(z) Ki milyen zenekart szeretne a Szigetre? topicba
írta mychemicalkandy 2012.01.31. 21:10 -kor, a(z) THE USED-ot a Szigetre!! topicba
írta anorka 2012.01.29. 14:48 -kor, a(z) THIRTY SECONDS TO MARS A 2012-ES SZIGET FESZTIVÁLRA!!!!!!!! topicba
írta Seena11211 2012.01.29. 10:24 -kor, a(z) Jane's Addiction topicba
Sziget.hu Hírlevél |




