Orquesta Buena Vista Social Club® és Omara Portuondo (CUB)

A kubai muzsika másfél évtizede újra töretlen fénykorában kétségtelenül a több mint ötmillió példányban eladott, Grammy-díjas, 1997-ben megjelent Buena Vista Social Club című lemezé a döntő szerep. Nemcsak a világzene legkirívóbb sikersztorija vált belőle, amely megihlette Wim Wenders filmrendezőt is, de szólólemezek, turnék és különböző projectek sorát indította el. A lényeg persze mindig a Buena Vista… eszenciája: „Finom modorú idős muzsikusok játsszák a kubai klasszikusok dalait, vélhetően éppen úgy, ahogyan húsz évvel ezelőtt játszották vagy játszották volna...” A baj csak az, hogy ezeknek a finom modorú muzsikusoknak a sorában egyre több a veszteség: 2003-ban Compay Segundo és Rubén González, 2005-ben Ibrahim Ferrer, tavaly pedig Orlando „Cachaíto” López ment el.
De ahogy mondani szokás, a show-nak folytatódnia kell…
A tizenöt muzsikust számláló társulat mára – néhány újonnan feltűnt kirívó tehetségű kubai muzsikussal kiegészülve – Orquesta Buena Vista Social Club® néven újra rendezte sorait. Így Cachaíto López helyére (a La Charanga Forever és a La Rebambaramba zenekarokból ismert bőgős) Pedro Gutierrez Valdos került, míg a zongora mögé ött Rolando Luna ült. Olyan „Buena Vistá-s” alaptagok társaságában, mint például a lantos Barbarito Torres (akinek Havana Café című szólóalbumán Ibrahim Ferrer és Omara Portuondo is szerepelt), a harsonás Jesús „Aguaje” Ramos (aki nélkül elképzelhetetlen bármiféle „Buena Vistá-s” dobás), aztán a világ egyik legjobb trombitásaként számontartott Manual „Guajiro” Mirabal (aki 2004-ben Arsenio Rodriguez ötvenes-hatvanas évekbeli darabjaiból vette fel első, rendkívüli sikerű szólólemezét) , valamint a (Ry Cooderrel közös Mambo Sinuendo albumáért 2004-ben Grammy-díjat kapott) gitáros-billentyűs Manuel Galbán. És mindennek a tetejébe a 2010-es turnéjukon újra velük énekel Omara Portuondo!
Omara Portuondo tizenöt éves volt, amikor a havannai Tropicana kabaré táncosnőjeként feltűnt. Ott kezdett énekelni is, kubai bossa novával átitatott amerikai dzsessz-sztenderdeket. 1952-ben nővérével Cuarteto Las D’Aida néven női énekegyüttest alakítottak, majd a szólókarrier évei következtek.
1996-ban, amikor a Buena Vista Social Club album felvételei elkezdődtek, véletlenül Omara is az Egrem stúdióban dolgozott. A producer Ry Cooder kapott az alkalmon, s felkérte, hogy egy bolerót együtt énekeljen Compay Segundóval. A többi már történelem... A dal az album egyik fénypontja, Omara pedig a Buena Vista Social Club lemezsorozat elmaradhatatlan szereplője lett. 2000-ben Buena Vista Social Club presents Omara Portuondo, 2004-ben Flor de Amor címmel jelent meg szólóalbuma, 2008-ban pedig a – latin Grammy díjjel jutalmazott, szokatlanul intim – Gracias albummal lepte meg legavatottab ismerőit is.