Jamaica függetlenné válása után, 1962-től afféle nemzeti tánczeneként robbant a ska, magába forrasztva a rhythm & blues, a dzsessz, az afrikai ritmusok és a calypso hagyományait. A legkapósabb muzsikusokat a Studio One kiadó foglalkoztatta, s közülük is a legkiválóbbak hozták össze a Skatalites együttest 1964-ben. Más kérdés, hogy pűran a bandából már azelőtt is együtt játszottak – a kingstoni Alpha Cottage nevelőintézet meglehetősen „katonás” zenekarában.
Ez volt az az időszak, a hatvanas évek eleje, amikor a jobb szállodákban már erre a friss helyi tánczenére ropta az idegenforgalom, úgyhogy meló az volt bőven. Hogy a Skatalitesnak ki mindenki mi mindent köszönhet a reggae és a ska frontján, az hosszas felsorolást igényelne – Lee Perrytől Bob Marleyig és Jimmy Clifftől Ernest Ranglinig –, még annak dacára is, hogy az első, az „arany” korszakában mindössze tizennyolc hónapig működött a zenekar.
A hetvenes évek közepén azonban – hol valamelyikük szólóanyagán, hol Skatalitesként – újra beindultak, s azóta töretlen a jelenlétük és a legendájuk, ugyan az évek múlásával nem egyszer végső búcsút kellett venniük egyik-másik társuktól. 2010-ben a Szigeten az eredeti felállásból négyen – Lester Sterling, Lloyd Knibb, Doreen Shaffer, Cedric Brooks – lesznek hallhatók, de hogy az összes nagy számukat lenyomják, arra így is mérget vehetünk.