„Sosem akartunk Oasis lenni” – Tom Meighan, Kasabian

Tom Meighannel, a Kasabian énekesével a brit zenekar Nagyszínpadon adott koncertje előtt beszélgettünk. A frontember szűkszavúan nyilatkozott, a zenekar jövőbeli terveivel kapcsolatban pedig csak egy halovány viccet sütött el.

Nem először jártok Magyarországon. Hogy tetszik az ország?

Tom Meighan: Nagyon kellemes, szép hely. Örülök, hogy visszajöhettünk ide. Szimpatikus a Sziget is.

Még jóval az első, Pecsában adott koncertetek előtt a Club Foothoz forgatott videoklip kapcsán kerültetek kapcsolatba kishazánkkal. Hogy hogy nálunk forgattátok a videót?

T.M.:  A piszkos anyagiak miatt. Egyszerűen olcsóbb volt itt a forgatás, mint máshol. Akkor még nem engedhettünk meg magunknak a nagyobb költségvetésű klipeket.

Az újságok úgy adták hírül az Oasis leköszönését, hogy most már a Kasabian a britek number one zenekara. Hogy fogadtad az előléptetéseteket?

T.M.: A hírnek ebben a formában nem tulajdonítottam nagyobb jelentőséget, mert összehasonlításon alapszik. Az Oasis az Oasis, mi meg a Kasabian vagyunk, sosem akartunk Oasis lenni, semmilyen értelemben sem, de persze az emberek ezzel nem feltétlenül törődnek, mert egymáshoz mérik a zenekarokat.

Elég visszafogottan fogalmazol, pedig te híres vagy arról, hogy másoknak elég erősen odamondod a véleményedet. A brit zenekarok közül kiket kedvelsz és kiket utálsz mostanában?

T.M.: Nem utálok én másokat – legalábbis most már nem. Felnőttem. Évekkel ezelőtt még nagyon fel volt vágva a nyelvem. Persze most is vannak zenekarok, akiket szimpatikusabbnak tartok másoknál. Kedvelem pl. a Malakait, a Coralt vagy a Holliest.

A West Ryder… albumotok egy bolondok háza őrült látomására épült. Mi inspirálta a koncepciót?

T.M.: Serge tévét nézett. Igazából innen jött az ötlet. Valami furcsa, különleges show-t látott a tévében és így pattant ki az ötlet a fejéből. Ez az őrültek háza-koncepció igazából csak egy keret, amivel érdekesebbé kívántuk tenni az albumot. Az előző lemezeinktől elütő anyagot akartunk csinálni és ehhez nagyon jó alapot adott Serge ötlete.

A következő albumotok is várhatóan hasonlóan különleges konceptlemez lesz?

T.M.: Serge egyelőre csak demókat vesz fel, még nem igazán kezdtünk neki a negyedik lemeznek, szóval erre a kérdésre egyelőre még nem tudok válaszolni.

Nemrég született meg Serge gyereke. Szerinted Serge fenn tudja majd tartani azt a munkatempót, amit eddig diktált?

T.M,: Serge nagy fiú, egyáltalán nem féltem őt emiatt.

Megindultak a pletykák egyébként rólad is…igaz hogy te is családalapításra adnád a fejed?

T.M.: Oh, még biztos nem. Persze, egyszer majd apa akarok lenni, de az még a jövő zenéje. Most még semmiképpen sem vállalnék be egy gyereket.

A Muse-zal nemcsak a Szigeten követitek egymást a Nagyszínpadon, máshol is játszottak mostanában együtt. Jó a viszonyotok velük?

T.M.:  Nagyon csípem, amit csinálnak. A zenéjük borzasztóan eredeti, és iszonyatosan változatosak is, nagyszerű emberek.

Mik a terveitek a turné után?

T.M.: Megtanulok főzni. Séf leszek!

Deák Ági

 

 
 

Hozzászólások


- nincs megjegyzés -

Ha hozzá akarsz szólni, lépj be vagy regisztrálj:

Regisztráció