Tengeri tippek

Kevés jobb budapesti jelenetet tudunk elképzelni a fesztivál ideje alatt, mint álldogálni a Millenáris gyepén és tucat osztrigánk mellé az ajándékpezsgő nket kortyolgatni. Vagy kardhalgulyásun kon osztozni a barátainkkal. Tengerben sem lesz hiány a Gourmet-n.

 

Hűsítő kortyok II.

A Keserű mézről lassanként már kevésbé ugrik be a film, sokkal inkább a Fóti Kézműves Sörfőzde emblematikussá váló terméke. Mint minden forradalomban, így a sörrevolúciób an is akadnak, akik bátran és félelem nélkül állnak az első vonalban, így amikor elkészül majd a hazai kézműves sörök krónikája, akkor a Keserű méznek vastagbetűs rész juthat majd.

Gourmet visszatekintő

Már kér éve vette át a Sziget kft. a Gourmet Fesztivál (akkor még Budai Gourmet) rendezését, miközben éppen véglegesedik hamarosan az idei program, nézzünk bele, hogy mik voltak az elmúlt két év legizgalmasabb pillanatai.

 

Hűsítő kortyok I.

Azt már megszokhatták a Gourmet Fesztivál látogatói, hogy kiváló borokat kóstolhatnak az ételek mellé. Kétrészes összeállítás unkban ezúttal viszont más italok nyomába eredünk, hiszen különleges üdítőkre, szörpökre, sörökre vagy koktélokra bukkanhat a figyelmes látogató. Az első részben az alkoholmentes italokat ajánlunk.

Variációk gulyásra

A hagyományos gulyásalapanyag okon túl egészen a kucsmagombáig számos alapanyag belekerülhet a fazékba. A METRO Vevőakadémia Látványkonyhá jában Bérczi Róbert, Bíró Lajos, Jahni László és Nyíri Szása készítették el saját variációjukat gulyásra komponálva. A végeredmény az idei Gourmet Fesztiválon is látható és kóstolható lesz, addig pedig ízelítőként itt a sajtótájékozt atóról készült videó.

 

Fókuszban a gulyás

Május 30. és június 2. között ismét a Millenáris Parkba várja vendégeit a legnívósabb és legváltozatosab b hazai gasztrorendezvé ny, a Gourmet Fesztivál, ahol idén 50%-kal több kiváló étterem finomságai kóstolhatók majd. Jelentős újításként pedig az idei Gourmet kiemelten foglalkozik az ország legismertebb ételével, a gulyással is.

A gulyásos hústól a hosszú lére eresztett pörköltig

Az OTP Klub Gourmet Fesztivál 2013-ban kiemelten foglalkozik a gulyással. Az ország legismertebb ételét Váncsa István helyezi el a magyar gasztronómiába n. Íme, egy kis gulyás-történ elem.

 

Idén is Gourmet Fesztivál a Millenárison

Idén ismét megrendezésre kerül a két éve megújult Gourmet Fesztivál. A lassan egy évtizede fejlődésnek indult, és ma már virágzó hazai gasztronómia esszenciájak számító eseményre 2013. május 31. és június 2. között kerül sor a Millenáris Parkban.

Videóösszeállításunk 2012-ből

2013-ban is Gourmet Fesztivál a Millenárison! Addig is nézzétek meg hangulatidéző videónkat a tavalyi Gourmetról! Reméljük jól éreztétek magatokat és finomakat kóstoltatok! Találkozunk 2013-ban ugyanitt!