Vidó Andrea a visszatérő gyerekszigetezők számára régi ismerős, hiszen ő a T-Home Gyerek Sziget házigazdája. Két megbeszélés között csíptük el a folyosón, hogy helyzetjelentést tartson a szervezés pillanatnyi állásáról.
Hol tartotok az idei Gyerek Sziget szervezésével?
Vidó Andrea: Örömmel jelentjük, hogy kész a program, már néhány szerződést is megkötöttünk. Tehát figyelem, készülünk! Hamarosan jelentkezünk és meghirdetjük a részletes kínálatot, úgyhogy térjetek vissza minél többször oldalunkra.
Minden évben előrukkoltok valamilyen újdonsággal: mi az idei haditervetek?
VA: Az idei évben a fogyatékkal élő családok problémáira fókuszálunk. Minden hétvégén más-más fogyatékkal élő gyerekeket, illetve szüleiket segítő alapítványt hívunk meg a Kaleidoszkóp Sátorhoz, hogy tanácsadással, fejlesztőjátékokkal, információkkal segítsék az érintetteket, érdeklődőket. Lesz egy új helyszínünk is az első hétvégén, a Mese-Mese-Mátka népi alkotótábor, ahol a magyar népi kultúra mesterségeivel, alapanyagaival ismerkedhettek meg egy-egy népmese tárgyi megvalósítása közben.
Lassan nagyok lesznek az első gyerekszigetezők, a hétvégi programok mérete és látogatottsága is megnőtt, de mégis körüllengi az a báj, amit a legelső Gyerek Szigeten tapasztalhattunk. Ezt hogyan csináljátok?
VA: Minden szervező, fellépő, résztvevő mind a mai napig szívügyének tekinti a Gyerek Szigetet, tehát mindig friss lendület, és erő van mögötte. Én a magam példájából is azt látom, hogy a Gyerek Sziget szervezésekor az ember kötelezően előveszi a gyermeki énjét, megpróbál gyerekfejjel gondolkodni, esetleg gyerekkorában álmodott vágyait megvalósítani, talán ezért is.
Ismersz visszatérő családokat?
VA: Nagyon sok visszajáró család van, nemcsak Óbudáról, de vidékről is, már jó ismerősként üdvözöljük egymást és csodálkozunk, hogy milyen nagyott nőttek a gyerekek egy év alatt.