Tavalyi T-Home Gyerek Sziget-interjúnk során Gryllus Dániel mesélt arról, mennyire meghatározó volt számára a zenei neveltetése. Téged mennyire határoz meg gyerekkori zenei háttered?
Szalóki Ági: Nagyon. Lehet, hogy furcsa ezt hallani, de a mai napig abból táplálkozom minden szinten, amit gyerekkoromban kaptam: ebből jön, mi iránt érdeklődöm, mi iránt vagyok érzékeny, zenei és irodalmi lexikális tudásom és orientációm is itt gyökeredzik. Sosem felejtem el, 5-6 éves voltam, apukámmal sétáltunk az utcán úgy, hogy félhangról félhangra skáláztunk. Állítólag egy-másfél éves koromban már énekeltem, tizenkilenc hónaposan pedig Móra Ferenc A cinege cipője című versét szavaltam. Nem gondolom, hogy csodagyerek lettem volna, a gyerekek közül nagyon sokan elképesztően tehetségesek, ösztönösen alkotnak, zseniálisan használják az agyukat . Pár nappal ezelőtt egy két éves kisfiú a Vörösmarty tér egyik felén állva azt mondta nekem, hogy ott áll egy régi Volkswagen busz. Néztem, erőltettem a szemem, hogy hol a csudába lehet az a busz, sehol nem láttam. Közelebb menve vettem észre, hogy a tér másik felén, egy üzlet kirakatában áll egy Volkswagen busz kartondíszlete, aminek körülbelül egyharmada látszott ki. Érdekes, mennyire máshogy, „jobban látva látnak”, mint mi, felnőttek.

Az iskola változtatja meg a gyerekszemléletet?
SzÁ: Gryllus Dani jó példa az ellenkezőjére, hiszen ő egy olyan legendás iskolába, a Lórántffyba járt, ami inkább erősítette, mint elsorvasztotta a gyerekvilágot és belőle is a lehető legjobbat hozta ki. Nagyon jó volna, ha az iskola alkalmazkodna a változó körülményekhez. Adott a gyermeki természet, ami nem változott sem az elmúlt húsz, sem az elmúlt tízezer évhez képest, de folyamatosan változnak a gyerekeket ért hatások. Sokkal több az információ, mely hat az idegrendszerükre, hat a szülőkre és ezekhez kellene igazítani a feladatokat. Műsorommal nem igazán célom, hogy bárminemű pedagógiai foglalkozás helyébe lépjek, de az interaktivitással, a zenei sokszínűséggel - illetve azzal, hogy a műsor első percétől a hatvanadikig odafigyelek arra, hogy nagyjából mikor, milyen állapotban lehetnek a gyerekek – igyekszem megfelelni ennek a magam eszközeivel. Nem zavar, ha a gyerekek mozognak, ugrálnak: egy ének-zene óra a legalkalmasabb arra, hogy ennek kapcsán nagyon sok mindenről beszélgessünk mindenféléről, rajzoljunk, mozogjunk. Fontossági sorrendben szerintem a legutolsó a lexikális tudás a zenében. Soha nem fogom elfelejteni, amikor egyszer gimnáziumban kettest kaptam Debussyből, mert az osztálytársaimmal ellentétben nem puskáztam ki az énekkönyvből a Debussyvel kapcsolatos évszámokat, viszont minden este az ő prelűdjeivel a fülemen aludtam el. Nekik azt a megszerzett jegyet jelentette, amit puskázással meg tudtak szerezni. Valahol itt látom a hibát az oktatási rendszerben, viszont látok pozitív példákat is, hiszen rengeteg pedagógus van ma Magyarországon, akik nagyon-nagyon jól teszik a dolgukat, külön képezve tudásukat ezt a fajta komplex művészeti nevelést kiválóan megvalósítják. Egyre többen vannak, akik néptáncolnak, akik tisztában vannak a magyar népszokásokkal, akik odafigyelnek arra, hogy nemcsak a magyar kultúra az érdekes, hanem kinyitják a világot a gyerekeknek más népek kultúrájára, akik zenés képességfejlesztő foglalkozásokat tartanak egészen pici babáknak. Ilyen például a Ringató foglalkozás, amelyből országszerte több is található. Fontosnak tartanám, hogy ezekből minél több megjelenjen a tévében-rádióban, hogy sokkal kevesebb rossz hatás érje a gyerekeket.

A szülők felelőssége meghatározó, nem?
SzÁ: Sajnos a szülők sokkal kevesebb időt tudnak szánni ezekre a nevelési feladatokra. Nyilván nem lehetnek semlegesek a szülők sem, ugyanakkor a média szerepe mára ezerszeresére nőtt. Ilyen módon akár az interneten, akár a televízióban, rádióban, bármi, ami értékes és gyerekeknek szól, hihetetlenül fontos. Egy olyan fesztivál segítsége, mint amit a T-Home Gyerek Sziget nyújt mindenféle foglalkozásaival, ami a gyerekek szellemi-lelki-testi fejlődését segíti elő, évek múlva sokszorosan megtérül, hiszen mi is egyszer öregek leszünk és kiszolgáltatottak és nem mindegy, mit kapunk a minket követő generációktól.

Az állandó interaktivitás hatására mennyire változott a műsorod, a koncepciód?
SzÁ: Aki gyerekeknek ad elő, félre kell tegye az egóját, a művésznek azt a részét, amely el akarja kápráztatni a közönséget és főképp azt a részét, amely ha felmegy a színpadra, már azt gondolja az elején, hogy ma biztosan nagyon jó előadás lesz. Mindig teljesen tiszta lappal és tiszta fejjel és lelkiismerettel kell felmenni, mert a gyerekek mindent visszajeleznek. Ha nem koncert közben, akkor koncert végén úgyis odajön a gyerek és megmondja, hogy figyelj, én csináltam, amit kértél, de  te nem figyeltél rám. Az első évekhez képest rengeteget változtam, tanultam és jó irányba fejlődött a műsorom, a repertoár is színesedett: például merem elcsendesíteni a gyerekeket vagy arra kérni őket, hogy csukják be a szemüket és képzeljenek el valamit, majd hallgassanak el egy csendes dalt. Nem tartok attól hogy a gyerekek csak a gyorsat, a vidámat szeretik, mindenre odafigyelnek, amire nehezebb odafigyelni. Ez a fajta irányítás - amit úgy érzem, egész jól megtanultam - már nemcsak 100-200, hanem több gyereknél is működik.

Ez a hozzáállás felnőtt műsorodban is lecsapódik?
SzÁ: Nyilván hat, amit a gyerekektől/gyerekek kapcsán tanultam. Néha kapok olyan kritikákat, elsősorban a zenészeimtől, hogy picit túl egyszerű, amit csinálok, túl egyszerű dolgokat mondok a felnőtteknek. Németországban koncerteztünk, a közönség kilencven százaléka német volt. Magyarul énekeltem végig és majdnem minden dal után megtanítottam nekik egy magyar szót. A közönség nagy része nevetve-játszva-örülve tanulta meg ezeket a szavakat, majd többen jöttek koncert után hozzám és mint egy óvodás sorolták fel boldogan a szavakat. A dalok, a szavak és a játék által talán közelebb kerültek egy nyelvhez, egy kultúrához és egy nyelv zenéjéhez.

Az elmondottak alapján lemezen sokkal nehezebb lehet leképezni egy gyerekműsort.
SzÁ: Igen, de más is a feladata a lemeznek: sokkal több játékot viszek az élő előadásba, hogy fenn tudjam tartani a gyerekek figyelmét. Például megtanulunk egy mondókát, ritmikusan hangoztatjuk - tehát a zenei képességeket is fejlesztjük -, közben az egyik gyerek tulipánná, a másik pillangóvá változik és a kezével pillangót vagy virágot formál – a fantáziáját fejlesztjük -, mindeközben egymásra is oda kell figyelniük. Nagyon egyszerű, alapvető dolgok ezek, de így működik a gyerekek világa: odafigyel a másikra, elrugaszkodik a valóságtól és kreatív. Sok hasonló eseménnyel van teli a műsor és a végén már Lamm Dávid gitáros Jimi Hendrix-gitárszólójára őrjöngünk és ugrálunk, hiszen a zene felszabadít és közös élmény.

Fotó: Baric Imre és Rotter György
Minden, amit tudni szeretnél Szalóki Ágiról: klikk!