BELÉPÉS

REGISZTRÁCIÓ!!!elfelejtett jelszó? klikk!

FÓRUM... VENDÉGKÖNYV... HÍRLEVÉL

2009. JÚN. 6-JÚL. 5. HÉTVÉGÉN 10-18h

PROGRAMKERESŐ

HELYSZÍNEK
NAPOK
PROGRAM

Múlt évi nagysikerű labirintus játékunk legjobban sikerült válaszai

Az egyik forduló során a játékosoknak akrosztichont kellett készíteni a LABIRINTUS, ARIADNÉ, MINOTAURUSZ szavakhoz. Emlékeztetőül: az akrosztichon az ókori görögök kedvelt költői játéka volt. Olyan vers, melyben a versszakok kezdőbetűi összeolvasva (függőlegesen) egy szót adnak ki.

A nyár mikor már közeleg
Rohan a sok kisgyerek
Irány a „Gyerek Sziget”
Ahol mindenki vidám lehet,
De nem csak móka, dalolás
Nevetés víg szórakozás
Éljen a mozgás s a tánc!

Mily csodálatos földed, Kréta
Idilli olajfáid alatt,
Nem nyomaszt földi gond.
Oly csodálatos eged kékje
Talán maga Zeusz festette ilyenre.
Amíg földeden Minosz élt
Uralma sok szépet hozott.
Remek palotáját Daidalosz alkotta
Uralva ezzel gonosz bika-fiát, kinek
Szállásául örökös börtönt emelt.

Lehet, hogy majd nekünk is kell
Ariadné hosszú fonala,
Bedugult az egész város
Idegtépő útvonala.
Rettegünk, hogy eltévedünk,
Itt most olyan nagy a káosz,
Nem tudjuk, hogy melyik úton
Találunk el a munkánkhoz.
Ugyanott, hol tegnap jöttünk, ma már csak egy árok,
Segítségűl e görög hölgy fonalára várok.

A Hajógyári-szigeten
Randevúzzunk gyerekek!
Iskolások, óvodások, bölcsisek
Ajándékért jöjjetek
Délelőtt és délután
Ne várj minket máshová
Érdekes lesz nem vitás!

Éljen május 31-e!

Örömmel jelentjük, hogy idén már május 31-én kitárja kapuit a T-Com Gyerek Sziget, ahol az elmúlt évekhez hasonlóan hat hétvégén keresztül még több gyermek- és családi programmal - előadásokkal, koncertekkel, műhelyekkel, játszóhelyekkel és sorolhatnánk tovább - várjuk a Hajógyári-szigetre látogató kicsi és nagy vendégeinket. Rögtön az első hétvégi vasárnapon a lassan házigazdának számító Halász Judit lép fel a Gyerek Sziget nagyszínpadán!

Nyári fő témánk a VÍZ! Játékos-ismeretterjesztő formában mindent megtudhattok élettani hatásáról, a Föld vízkészletéről, a vízvédelemről, az ásvány- és ívóvizekről, mindezt sok-sok vizes játékkal, ami bizonyára jól fog esni a meleg, nyári hétvégéken. És ha már víz: idén is minél többen gyertek hajóval, mert hajóval érkezni a Gyerek Szigetre jó, kevesebb autó áll a parkolóban, ráadásul gyerekeknek ingyenes.

Hamarosan további részletes információkat olvashattok megújult-megszépült oldalunkon!

Bevezetés a Gyerek Szigetbe - Vidó Andrea

Ebben az évben is hat hétvégén át meghosszabbított gyereknapok várják kicsiket és a család nagyobb tagjait a Hajógyári-szigeten. A folyamatosan megújuló Gyerek Sziget idei tematikájáról mesél Vidó Andrea projektvezető-mindenes.

- Mi az oka, hogy hamarabb, május 31-én indul a Gyerek Sziget?
Vidó Andrea: A Gyerek Sziget hagyományosan a gyereknap utáni hétvégén kezdődik. A gyereknap hivatalosan május utolsó vasárnapja, ami idén május 25-ére esik.

- Úgy tudjuk, jól körülhatárolt, meghatározott tematikára épül a Gyerek Sziget programja.
VA: A struktúra nem változik, csak új programelemekkel bővül, és mivel 2008 a Víz Európai Éve, ezért új programmal, a Vízszigettel szeretnénk felhívni a figyelmet. Öt tematikán - a víz élettani hatása, a Föld vízkészlete, vízvédelem, ásványvíz és ivóvíz - belül általános információkat, adatokat ismertetünk szemléletesen illusztrált, installációszerű információs pontokon. Egy-egy adott témát interaktív, figyelemkeltő elemekkel hangsúlyozunk. A vízkoncepció anyagát számos szakirodalom, a Magyar Ásványvíz Szövetség és Terméktanács, valamint a Fővárosi Vízművek hiteles információi alapján állítjuk össze, „gyereknyelven” is érthető, befogadható formában.
Korábban is találhattunk érdekes társasjátékokat bemutató helyszíneket, tavaly nagy sikert arattak a Tantrix, a Kamasztér Alapítvány logikai játékokat kínáló programjai, beleértve a térbeli labirintusjátékot is.

- A T-Com kiemelten támogatja a rendezvényt: milyen konkrét ötletekkel járul hozzá a T-Com Gyerek Sziget missziójához?
VA: Az idén a T-Com, mint ahogy minden évben, új programmal készül és idén buszjáratokat indít, hogy a hátrányos helyzetű gyerekek is eljussanak a Gyerek Szigetre.

- A legnépszerűbb, tömegeket vonzó programok a két színpadra koncertrálódnak ismét. Az első fellépő Halász Judit.
VA: A Nagyszínpad inkább a tömegeket vonzza, a Vándor Vurstli színpada a Mutatványos tér inkább bábprogramok, vásári komédiák helyszíne: ezeknél fontos, hogy bensőségesebb hangulat legyen, a nézők fizikailag is közel legyenek az előadókhoz. A kisszínpadon bohóc-, zsonglőr-, artista-, bűvészprodukciók kerülnek bemutatásra, és ezekben a gyerekek maguk is részt vesznek.

Vízsziget a Gyerek Szigeten!

Víz: mi sem természetesebb a világon. Nélküle nincs élet. Napjainkban azonban már a víz sem olyan „természetes”! Fogyóban van a Föld édesvíz készlete, és ami van az is egyre szennyezettebb. Létezésünkhöz viszont nélkülözhetetlen és egyáltalán nem mindegy milyen vizet iszunk. Farkas Andreával, a Vízsziget házigazdájával beszélgettünk.

víz_170

Honnan származik az Vízsziget ötlete? Hogyan találkozott a Vízsziget és a Gyerek Sziget?
Farkas Andrea: 2008 a VÍZ éve. A T-Com Gyerek Sziget helyszíne pedig a Duna egyik kis szigete. A helyzet tehát adott volt. Az egészségtudatos életmód széleskörű megismertetésén, egészség-koncepciók megvalósításán dolgozom. Tavaly már volt egy, a víz téma köré fűződő rendezvény, amely koncepciójának és bemutatásának projektvezetője voltam. Mivel a program sikeres volt és pozitív visszhang kísérte, felkerestem Vidó Andreát, aki nyitott volt arra, hogy idén a T-Com Gyerek Sziget ezzel a témával bővüljön. Korábban is kapcsolatban voltunk egyébként, hiszen az általunk fejlesztett kid up gyermekazonosító karkötők évek óta „vigyáznak” a Gyerek Sziget kis vendégeire.

Mi a célotok?
FA: Hívjuk fel a figyelmüket a víz élettani hatására, a Föld vízvédelmére, beszéljünk az ivóvízről és az ásványvízről is. És persze mindezt az Ő nyelvükön, számukra érthető, befogadható módon, játékosan. A gyerekek nagyon nyitottak. Tágra nyílt szemekkel és meglepően okos kérdésekkel fogadják azokat az ismereteket, amit közvetítünk feléjük.
Fontos, hogy ők már tudják azt, hogy bár a víz a legtermészetesebb, legalapvetőbb dolog, amire az embernek szüksége van, mégsem olyan „természetes”. A Föld vízkészlete rohamosan fogy, és ami az ember rendelkezésére áll egyre szennyezettebb. Fontos tudniuk többek között azt is, hogy a víz nem csak úgy, magától folyik a csapból, és hogy ismerjék meg hazánk gazdag ásványvízforrásait is.

Milyen tematikára épül a projekt?
A Vízsziget projekt négy tematikát ölel fel. A víz élettani hatása, amikor megtudhatják a sok-sok érdekes információ mellett azt is a gyerekek és az őket kísérő felnőttek, hogy testünk hány százalékban tartalmaz vizet, és kiderül az is, hogy hány liter folyadék kering naponta testünkben. A Föld vízkészlete vízvédelme témakörben láthatóvá válik, hogy bár a Föld nagy részét víz borítja, mégis elenyésző a vízmennyiség, amely az ember számára az életet jelenti. Az ivóvízről szóló információs falon például az is nyomon követhető, hogyan jut el a lakásokba a víz, illetve a negyedik tematika az ásványvízről való érdekes tudnivalókat tartalmazza.

víz2_170Milyen korosztálynak szól?
A Vízsziget valójában mindenkinek szól, de természetesen a gyerekek a fő „célközönségünk” itt is. Várjuk a legkisebbeket, akik sok pancsolós játékban vehetnek részt, az iskolás gyerkőcöket pedig olyan vizes játékok várják, amelyek amellett, hogy nagyon szórakoztatóak, sok új és hasznos tudnivalót rejtenek. Aki gyereket nevel, tudja, hogy sokszor mi felnőttek milyen sokat tanulunk tőlük. A Vízszigetet látogató szülők majd tapasztalni fogják, hogy éppen az óvodás kisgyerekük szól majd, hogy zárják el a csapot, amíg fogat mosnak, mert az vízpazarlás.

Milyen helyszíneken és milyen eszközökkel mutatjátok be a víz fontosságát?
A Vízszigeten a vízről többféleképpen fogunk „beszélni”. Látványos, és informatív lesz az a négy installáció, amely a négy tematika szerint összefoglaló tudásanyagot tartalmazza. Ezek az elemek minden bizonnyal a nagyobb, olvasni tudó gyerekek, és a szülők számára lesznek érdekesek. Vízről lesz még szó a mesékben, a labdázás, festés, gátépítés, mosás, vízhordozás, méricskézés és sok-sok egyéb aktív foglakozás keretén belül is.

Hogyan "vonul végig a víz" a Gyerek Sziget hat hétvégén át tartó programján?
Mind a hat hétvégén tanulmányozhatók az installációk információs anyagai, amelyek egyébként már megjelenésükben is rendhagyóak lesznek. Ezen kívül lesznek állandó programok, illetve két-két hétvégén ellátogat a Vízszigetre a Fővárosi Vízművek, a Duna Múzeum, és a Project WET, amely egy olyan interaktív oktatási programcsomag, amely a világ számos országában a környezettudatosságra és a víz védelmére hívja fel a diákok figyelmét.

Június 21-22-én és június 28-29-én várja látogatóit a Fővárosi Vízművek, amikor a gyerekek részt vehetnek a nagysikerű Vízőrző játékokon, mely során mindent megtudhatnak az ivóvízről, részesei lehetnek egy interaktív kiállításnak, ahol kis maketteken megláthatják, hogy az ember hogyan próbálta már az ókortól kezdve minél inkább elérhetővé tenni maga számára a vizet, és sok-sok ügyességi játékon próbálhatják ki magukat!
Június 7-8-án és július 5-6-án lehet találkozni a Project WET-tel, ahol a víz-testek foglalkozáson meg lehet tudni, hogy testünk hány százalékát alkotja víz, így érthető meg, hogy a víz az emberi test legfontosabb alkotórésze, játékos módon számítható ki, hogy a Föld felületének hány százalékát borítja víz, és többek között kiderül az is, mi található az „Élet doboz”-ban!
Május 31-én, június1-jén, és június 14-15-én a Duna Múzeum Esztergomból jön el a T-Com Gyerek Szigetre. Nagy „utazást” lehet tenni a Dunán, és aki ügyesen végzi el a feladatot, kapitány egyenruhában készülhet róla fotó. Kipróbálható, hogy közös összefogással hogyan lehet védekezni az árvíz ellen, lehet mosni teknőben, fahamuval és mosószappannal, éppen úgy, ahogy dédnagymamák tették a nem is olyan régmúltban, és modelleken ki lehet próbálni, hogyan működik például a csigavonalas vízemelő.

Térkép!

gyereksziget térkép_170Elkészült a T-Com Gyerek Sziget idei térképe. Klikkelj és a kinagyított térképen a számozott programhelyszínek alapján mindent megtalálsz! A legpraktikusabb megoldás, ha ki is nyomtatod és magaddal viszed hétvégére. Klikk a képre!

Zigi a Vándor Vurstliban

A T-Com Gyerek Sziget elmaradhatatlan programhelyszíne a Vándor Vurstli, amely idén rengeteg újdonsággal, meglepetéssel várja jól megszokott kínálata mellett a kilátogatókat. Borsa Katát, a Vándor Vurstli programfelelősét kérdeztük. gyereksziget vándor vurstli logo2008_200

Úgy tűnik, alaposan kibővült a Vándor Vurstli idei programja. Milyen változások történtek? Milyen típusú programokkal színesítitek a kínálatot?
Borsa Kata: A Vándor Vurstli a Gyerek Sziget egyik legrégebbi helyszíne és szerencsére az egyik legsikeresebb is. Igyekszünk évről-évre valami újdonságot hozni, hogy mindig izgalmas lehessen a nálunk töltött idő azoknak is akik évek óta visszajáró vendégeink. Ami a játékokat illeti, idén visszahozzuk a régi nagy dobóbódékat, de megújult táblák kerültek a bódékba, amik a lovagkort idézve kínálnak új ügyességi feladatokat.

A megszokott három helyett idén négy kézműves műhelyben várunk mindenkit. Az egyikben fotóeljárással készült képeslapokat, a másikban vásári portékákat, a harmadikban lovagosító kellékeket lehet készíteni és a negyedik, új műhelyünk a papír különböző felhasználási területeiről szól.

Szőnyegovi néven megújult játékkollekcióval várjuk a legkisebbeket, és a június 28-29-i hétvége nagy külön attrakciójaként egy igazi lovagtalálkozóra várunk mindenkit...

vándor vurstli2008_200Rengeteg mese- és énekmondó lép fel ezúttal. Hogyan találtatok egymásra?
BK: A színpadi programban sok a régi ismerős és persze évről-évre akadnak új fellépőink is. Rendszeresen járunk gyerekszínházi, bábszínházi fesztiválokra, előadásokra és ilyenkor mindig találunk egy-egy új, kedves produkciót, de szerencsére egyre többen jelentkeznek is, ha valakinek új darabja készül el..

Mit ajánlanál személy szerint?
BK. Nagyon várom a lovagi hétvégét és a nagy dobozvárépítést, reméljük, az idő is megfelelő lesz a nagy feladathoz. A színpadi produkciók közül mindegyiket egyformán jó szívvel ajánlom.

Mintha egy kabalaállatotok is lenne Zigi, a zebra személyében. Hogy esett rá a választás?
BK: Igazából Zigi választott minket, de mi nagyon örültünk neki, hiszen a jóvoltából indulhat el a Papírzebra műhely és ígérete szerint, a kis kézműveseknek szép alapanyagokat hoz majd az önfeledt alkotáshoz.

Hajó, de jó!

Kedves Szülők – kössük össze a kellemeset a hasznossal! Kis kiruccanás a zűrös városi közlekedésből, ráadásul a Gyerek Sziget helyszínét adó Óbuda- vagy Hajógyári-sziget talán legkellemesebb megközelítési lehetősége a dunai hajójárat.

gyerek sziget hajójárat2008_200Közben persze azt se felejtsük el, hogy 2008 a víz éve, s, hogy a Gyerek Sziget éppen ezért külön Víz-sziget programhelyszínt is létesített – nem is beszélve arról, hogy akár a víz évében akár előtte vagy utána mennyivel inkább környezetbarát a közlekedésnek ez a módja. Külön köszönet a Sailor Kft-nek - a vállalat támogatásának jóvoltából a hajójárat a T-Com Gyerek Szigetre érkező vagy innen induló 14 éven aluliak számára ingyenes.

Pontos információkért, indulási és érkezés időpontokért klikk!

Hajdú-Bihar Megyei Csigaház Alapítvány

A debreceni székhelyű alapítvány pályázatunk egyik nyertese, melyet a  Magyar Telekom a NIOK közreműködésével írt ki hátrányos helyzetű, nem budapesti gyermekekkel foglalkozó nonprofit szervezetek vagy intézmények számára, akik szeretnék, ha pártfogoltjaik eltölthetnének egy vidám napot a T-Com Gyerek Szigeten. Szemán Gáborné, a Csigaház Alapítvány kuratóriumának elnöke válaszolt kérdéseinkre.

csigaház alapítvány logo_200Hogyan definiálná tevékenységüket?
Szemán Gáborné: A Hajdú-Bihar Megyei Csigaház Alapítvány egy közhasznú alapítvány, mely 2004 decemberében alakult. Elsődlegesen gyermek- és ifjúságvédelem, gyermek – és ifjúsági érdekvédelemmel foglalkozunk.

Konkrétan milyen feladataik vannak?
SZG: Az előbbi mondat azt jelenti, hogy elősegítjük a gyermekvédelmi gondoskodásban élő gyermekek és fiatal felnőttek társadalomba való beilleszkedését szabadidős tevékenység szervezésével, oktatással, korrepetálással, képesség-, tehetség-, és személyiségfejlesztéssel. Prevenciós programokat szervezünk, azaz drogtréninget, önéletrajzíró, álláskereső technikákat mutatunk be. Mindezen túl célünk a gyermekvédelmi gondoskodásból kikerült fiatal felnőttek asszimilálódásának segítsége.
Az éremnek két oldala van, ezért a gyermekvédelemben dolgozó felnőttek számára továbbképzést biztosítunk, személyiségfejlesztési tréningeket szervezünk. és kell, hogy legyen egy harmadik oldal is, hiszen a célok megvalósítását segítő eszközök felkutatása, beszerzése és támogatások igénybevétele létezésünk egyik feltétele.

Milyen módon  segítik egész évben a kiskorúakat és a nehéz helyzetben lévő családokat?
SZG: Inkább csak felsorolásszerűen leírjuk eddigi tevékenységeinket:
- Ökumenikus egyházzenei jótékonysági hangversenyt szerveztünk.
- Táborozni vittük a HBM. Önkormányzat Debreceni és Nyírségi lakásotthonaiban élő gyermekeket és fiatal felnőtteket Sarudra, vízi táborba, Tornanádaskára, és a Debreceni Nagytemplom Gyülekezeti táborába.
- A lakásotthonokban élő gyermekvédelmi gondoskodásban részesülők életkörülményeinek javítását célzó karbantartási munkákat végeztünk.
- Személyiségfejlesztő céllal kutyás terápiát szerveztünk.
- Szabadtéri és benti, valamint készségfejlesztő játékokat vásároltunk, illetve szabadidős tevékenységekhez, kézművességhez kellékeket.
- Egynapos kirándulást szerveztünk a HBM. Önkormányzat Debreceni és Nyírségi lakásotthonaiban élő fiatal felnőtteknek Budapestre a Jövő Házába.
- HBM. Önkormányzat Debreceni és Nyírségi Lakásotthonaiban működtetett Alkotó Műhelyet támogattuk a szükséges anyagokkal.
- Könyveket vásároltunk a gondozottak részére.
- Egyházi kegytárgyakat, bibliát vásároltunk az ezt igénylő, keresztelkedő gyermekeknek.
- 2007 évben Szemán Gáborné a kuratórium elnöke által szervezett erdélyi kiránduláson vettünk részt Székelykeresztúron.
- Támogattuk az I. Regionális Labdarúgó Kupa szervezését Nyíradonyban, melyen gyermekvédelemben élők vettek részt.
- Sportszereket, játékokat vásároltunk, illetve adományként szereztünk és továbbadtuk a gyermekvédelemben élők számára.
- 2007-ben a Reidovára sítáborba utazókat támogattuk adományba kapott síruhákkal, önkéntes kísérőkkel.
- Gyermeküléseket szereztünk autóba a gyermekszállításhoz.
- Jelentős ruhaadományokat kaptunk, melyet a gyermekvédelmi gondoskodásban élők és családjuk között osztottunk ki.
- Családi nap és gyermeknap rendezését támogattuk a HBM. Önkormányzat Debreceni és Nyírségi Lakásotthonaiban.
- Korcsolyázás és úszás programjában való részvételt támogattuk önkéntes kísérők biztosításával.
- Emlékkönyv kiadása a gyermekvédelem 10. évfordulójára, benne cd képekkel
- Gyalogtúra szervezése szabadtéri főzéssel
- Drogprevenciós totó, rendőrökkel és az Oázis Alapítvánnyal közösen a Víg-kend majorban.
- Úszótanfolyam szervezése.
A T-Com Gyerek Sziget jótékonysági pályázatra az interneten keresztül találtunk.

Elérhetőség:
E-mail: csigahaz2005@freemail.hu
Web: www.gyermekotthon.uw.hu

A SZETA Egri Alapítványa

A Magyar Telekom a NIOK közreműködésével kiírt pályázatán hátrányos helyzetű, nem budapesti gyermekekkel foglalkozó nonprofit szervezetek vagy intézmények kaptak lehetőséget arra, hogy eltöltsenek egy vidám napot a T-Com Gyerek Szigeten. A Gyerek Szigetre kiírt pályázaton a SZETA Egri Alapítványa is nyert - Farkas Zsuzsanna kuratóriumi elnök mutatta be a szervezetet.

Mesélne a kezdetekről?
Farkas Zsuzsanna: Az alapítvány 1989-ben jött létre. Az egy évtizeddel korábban, 1979-ben létrejött "nagy és legendás" SZETA mutatta meg azt az irányt, amelyet az egri alapítvány is követett. Az illegalitásban működő - Solt Ottilia, Havas Gábor, Lengyel Gabriella, Pik Katalin, Kardos Gábor és mások nevével fémjelezett - SZETA természetesen kijelölte számunkra a célokat és értékeket. Ugyanakkor nem vidéki kirendeltségként, hanem önálló szervezetként, alapítványi formában kezdtük meg munkánkat, kizárólag az Egerben élő szegényekre fókuszálva.  
A SZETA Egri Alapítványa kezdeti történetének kiemelkedő eseménye volt az 1989 novemberében szervezett "Szegénységellenes hétvége", amely Konrád György és mások meghívásával, illetve adománygyűjtési akciójával igyekezett ráirányítani a város figyelmét a szegénységre, mint társadalmi problémára.

Bemutatná az alapítvány tevékenységét?
FZS: Az Alapítvány Alapító okiratában definiált cél, hogy természetbeni és pénzbeli eszközökkel támogassa az egri, illetve Eger környéki szegénységben élőket. A közel húsz éves működés során a kitűzött célkitűzések nem változtak, ugyanakkor az eszközök differenciáltabbá váltak. Fontos mérföldkő volt az Alapítvány életében 1998, amikor sikerült saját tulajdonú székházat vásárolni, és így intézményesíteni a különböző tevékenységeket. Már ekkor kapcsolatban álltunk annak a cigány telepnek (Béke telep) a lakóival, amelytől néhány száz méterre áll a székház, így mondhatni, "settlement" típusú közösségi házként is funkcionál.

Mivel foglalkoznak jelenleg?
FZS: Jelenlegi tevékenységünket egymástól szétválasztva mutatnám be, választ adva arra a kérdésére is, hogy miként segítik ezek a gyerekeket és családokat.
Először is: az Ifjúsági Segítő Házban működik a 12 férőhelyes átmeneti gyerekotthon, amely a jogszabályban meghatározott feltételek szerint nyújt krízishelyzetbe került gyerekeknek átmeneti elhelyezést. A cél az, hogy a megfelelő szociális munka segítségével a gyerekek visszakerüljenek szüleikhez. A Ház emellett nyitva áll mások előtt is. Folyamatos délutáni és hétvégi programokat (szabadidős programok, tanulást segítő foglalkozások, alternatív napközi stb.) nyújtunk - elsősorban a Béke telepen, de a tágabb környezetben élő - szülőknek és gyerekeknek egyaránt. Az 1989 óta minden évben szervezett nyári táborok mellett - anyagi erőforrásaink határai között - ma már évente többször szervezünk kirándulásokat hátrányos helyzetű gyerekek számára. Ezek a típusú tevékenységek értelmezhetők a társadalmi kirekesztettség csökkentése érdekében tett lépéseknek, hiszen egyrészt olyan szeletével találkozhatnak a világnak a családok, amellyel másként valószínűleg nem lenne lehetőségük. Másrészt olyan szolgáltatásokat nyújtunk (programok, korrepetálás, számítógép - interenet- használat stb.), amelyekhez anyagi helyzetük miatt nem tudnak hozzá jutni.
Másodszor: a város másik részében Információs Irodát működtetünk, melynek elsődleges feladata civil szervezetekkel, cigány kisebbségi önkormányzatokkal történő kapcsolatépítés, kapcsolattartás. Ide tartozik, hogy az Alapítvány tagja a Magyar Szegénységellenes Hálózatnak, és ellátja annak Észak-Magyarországi regionális koordinálását. Az Iroda igyekszik informálni, különböző tanácsokkal segíteni a hozzá forduló Eger környéki, elsősorban kistelepüléseken működő szervezeteket, valamint ezen a csatornán keresztül juttatunk el lakossági adományokat községek családsegítő szolgálatához vagy más szervezetihez. Közvetetten ugyan, de ezzel is az alapító okiratban lefektetett célokat valósítjuk meg.
A tevékenységek harmadik, fizikailag elkülönülő eleme a szintén a kezdetektől fenntartott "ruharaktár", amely lakossági adományokat gyűjt, és továbbít a rászorulók felé. A raktár nyitott, tehát bárki bejöhet ruhát, könyvet, játékokat stb. válogatni, de az elsődleges célcsoportot természetesen a szegények jelentik. A forgalom nagy, amely arra utal, hogy van igény az ingyenes használati tárgyakra, sokan vannak rászorulók.

T-Com Gyerek Sziget az elszigetelődés ellen

A megszokott álmos reggeli készülődést ma felváltotta egy mindenkire átterjedő pezsgés. Gyerek és felnőtt számára különös nap a mai, hisz kirándulunk. A napok óta kérdezett emeletes busz már begördült a DMJV Fogyatékosokat Ellátó Intézményének kapuján, alig lehet elvonszolni minket az ablakoktól, hisz ritkán áll ilyen szép fehér busz az udvarunkra. Az oldalán nagy feliratot nem tudjuk elolvasni, de Kati néni elolvassa: T-Com Gyerek Sziget.

fény felé_200Mi lehet az a “kirándulás”? Közülünk sokan még buszt sem láttunk, a kapun kívülre is csak akkor jutunk ki, ha kerekesszékkel kitolnak minket. Meg is lepődünk, amikor egyszer csak elindul velünk az ülés. Az első félóra döbbent csendje mosolyra fakasztja kísérőinket, hisz tátott szájjal lessük, hogyan szaladnak el mellettünk a fák, a házak és az autók.

Az a szó, hogy Budapest nekünk nem várost, hanem valami izgalmas és megfoghatatlan boldogságot jelent. Amikor Márti néni, a Fény Felé Alapítvány elnöke megkérdezi, ki járt már autópályán, 19 társam közül csak egy valaki emeli fel a karját. 15 kísérőnk között vannak szülők, gondozónők, nővérek és pedagógusok. A 3 órás út hamar eltelik. Józsi bácsi, a sofőrünk nemcsak segítőkész és kedves, hanem nagyon biztonságosan is vezet, így senkinek sem kavarodik fel a gyomra. Amikor beérünk Budapestre, persze elszédülök annyit forgatom a fejemet: jobbról Duna, balról egy híd, majd pedig egy toronyházra csodálkozok rá.

A Hajógyári-szigeten három ciklámenbe öltözött T-Com tündér segít lepakolni a sok kerekesszéket és elemózsiát, majd elkalauzolnak minket a táborhelyünkre, ahol a fák árnyékába pokrócokra letelepedve kicsit kinyújtózhatunk. Még magunkhoz sem tértünk, már körbe is libegtek minket a Tündérek, s mindenkinek a fejére varázslatos tünde-süveg kerül, majd egy zsák csupa meglepetéssel. Hogy mi volt benne? Pityuéknak, mert ők csak pépeset ehetnek, krémtúró, joghurt és gyümölcslé, nekünk pedig két óriási szalámis szendvics almával és gyümölcslével. A nyakba akasztható kulcstartót és a karkötőt, amit még a zsákba rejtettek, azokat elviszem a testvéreimnek. Vajon honnan tudták a T-Com tündérek, ki minek örül legjobban?

Alig várjuk már, hogy végre bevessük magunkat a Gyerek Sziget forgatagába. Több csoportra oszlunk, az önállóan közlekedők a kísérőikkel hamar eltűnnek a szemem elől, az én csoportom az állatsimogatóhoz megy először. Ide még a kerekesszékemmel is be tudok gurulni. Nem is tudtam, hogy a birkák ilyen nagyok. Picit tartok is tőlük, így inkább Adrienn néni simogatja meg őket. A sétát folytatva elmegyünk egy mentőautó mellett is, a mentősök kedvesen ránk mosolyognak.

fény felé2_200De mi az a furcsa valami? Ugrálóvár?! Ide be szeretnék menni. Kísérőink kiemelnek a kerekesszékeinkből, s befektetnek ebbe a puha és rugalmas házikóba. Mivel közülünk senki sem tud ugrálni, nyugodtan fekszünk, nem értem a játék lényegét. Ahogy ezt kigondolom, hirtelen vidám gyereksereg jelenik meg körülöttünk, kedvesen végigmérnek, majd ugrálásba kezdenek, s máris repülök velük együtt a levegőbe. Nagyokat kacagok, hisz hol Pityu, hol Krisztián emelkedik az ég felé.

De honnan jön ez a szép zene? A kis színpad felől. Két néni és három bácsi zenél furcsa hangszereken. Milyen kedvesen énekelnek! Már sok gyerek van körülöttük, mi is oda megyünk. Mivel nagyon süt ránk a Nap, az egyik T-Com tündér felállít számunkra egy akkora napernyőt, hogy az egész csoportunk aláfér. A közös éneklés és játék közben észre sem vettük, hogy eltelt az idő. Mindjárt indulnunk kell vissza Debrecenbe. De nem szomorkodok, mert még 3 órát buszozhatok a nagy, fehér, emeletes busszal.

A buszon van, aki elalszik, s tovább álmodja a mai napot. De én nem tudok aludni, hisz annyi mesélni valóm van. Mikor is megyek haza? 2 hét múlva. Anyának el fogom mondani, milyen jó volt az a “kirándulás”!

Köszönöm mindenkinek, aki ezt a felejthetetlen napot adta nekem!
Zolika (10 éves) érzéseit és gondolatait mondatba foglalta
Keresztes Adrienn, Debrecen 2008. június 28.


A látogatásról készült fotógaléria itt: klikk!

Egyperces mesepályázat gyerekeknek és felnőtteknek

csodaceruza_170Íme, az Egyperces mesepályázat második fordulójának nyertesei. Gratulálunk a nyerteseknek. A Csodaceruza-könyvcsomagokat július 6-án adjuk át a T-Com Gyerek Szigeten, 15 órakor a Nagyszínpadon!

A pályázat első és második fordulójának győztes műveit itt olvashatjátok: klikk!

Emlékeztetőül:
A pályázat két körben zajlik, a mesék beérkezésének határideje:
2008. június 6.,  illetve 2008. június 27.

A meséket zsűri bírálja el.. A zsűri által kiválasztott mesék alkotóinak személyesen adjuk át a Csodaceruza-könyvcsomagokat június 15-én, illetve július 6-án a T-Com Gyerek Szigeten! A Csodaceruza folyóirat pályázatot hirdet gyermekeknek és felnőtteknek. Olyan meséket várunk, amelyeknek terjedelme maximum 1 gépelt oldal. A pályázatokat e-mailen várjuk a csodaceruza@csodaceruza.com címre, gyermek vagy felnőtt kategória megjelöléssel. A mesék előzsűrizést követően felkerülnek hozzánk, a T-Com Gyerek Sziget honlapjára!

Óriási szabadtéri játszóház

2008. július 6-án vasárnap 8 órakor indult Székesfehérvárról az a 35 állami gondozásban nevelkedő 4-15 éves gyermek, akik a Vigyázó Kéz Gyermekvédelmi Egyesület a T-Com által kiírt, áprilisban beadott pályázatának haszonélvezői lehettek. Ezen a forró vasárnapon nyolc felnőtt önkéntesünk vállalta, hogy elkíséri a saját családjuk nélkül élő gyerekeket.

vigyázó kéz2_200

A budapesti Hajógyári-szigeten Mesepark várta a  kicsiket, koncertek, bábelőadások, babajátszók, kézműves foglalkozások, fejlesztőjátékok, ügyességi és sportvetélkedők, társasjátékok, játékos próbatételek, mézeskalács-házikóval, zenés műsorokkal, interaktív meseelőadással és sok-sok ajándékkal.
A  legkedveltebb programok voltak: kisállatsimogató, ugrálóvárak, falmászás, a Komédiás rét, az ÉLMÉNYKUKCÓ tematikusan felépített gondolkodásfejlesztő  és a LABIRINTUS logikai és ügyességi feladatai.

A rendezvény fő témája a VÍZ  volt. A gyerekek  játékos-ismeretterjesztő formában mindent megtudhattak a víz élettani hatásáról, a Föld vízkészletéről, a vízvédelemről, az ásvány- és ivóvizekről.
A több száz pályázó civil szervezet közül a T-Com és NIOK kuratóriuma az ország 12 településéről választotta ki azt a 12, nem budapesti szervezetet, akik a távolság miatt nem lehettek volna ott  a Gyerek Szigeten.  A T-Com 45 fős buszt biztosított, amely elvitt és haza is hozott, valamint TÜNDÉRÜK uzsonnacsomagokkal és ajándékokkal várta egyesületünk pártfogoltjait  az egynapos kiránduláson.

Fejér megye több száz állami gondozottja közül, mi azokból a gyerekekből állítottuk össze a vasárnapi résztvevők csoportját, akik még nyáron is az intézetben kell, hogy töltsék az iskolai  szünidőt.

Élménykuckó

A Játékforrás Élménykuckó a 2008-as Gyerek Szigeten különleges élményt kínál: életkortól függetlenül tematikusan felépített gondolkodásfejlesztést az intelligencia négy fő területére vonatkozóan.

Éld meg játékként és szórakozz felhőtlenül - kikapcsolódást kínálunk a fejnek, a kéznek és a lábnak egyaránt! Birkózhatsz ördöglakatokkal, vidám töprengés gyanánt pedig szakembereink izgalmas gondolkodásfejlesztő játékokkal várnak. 5 perces versenyfeladatokban megismerheted és elnyerheted a játék tárgyát. Megismerheted az egész magyar diafilm kínálatot. Varázsolhatsz a HAMA vasalógyöngyből kedvedre, idén számtalan új ötlettel várunk. Pihenésképpen tornáztathatod izmaidat, kipróbálhatod ügyességedet mindenféle furmányos szerkezetekkel. A nap végén részt vehetsz a nyereménysorsoláson és ha szerencséd van, akkor nem csak a játék élményével, hanem ajándékokkal is zárhatod kedvenc Gyerek Sziget  napod!

Ha gondolkodni vágysz, nálunk biztosan élményre találsz!
www.jatekforras.hu

Mozgás és játék a Labirintus házában: logikai és ügyességi feladatok kicsiknek és nagyoknak

Rejtélyes kincskereső játék, mely megmozgatja a testet és a szellemet.
Ki ne szeretett volna egy igazi labirintusban sétálni? Elkészíteni egyet? Nálunk mindezt egyszerre megteheted! Próbáld ki a valódi, nagy és bejárható labirintust, a kúszómászó zsinórlabirintust, játssz egyet golyópályás labirintusban, menj végig a labirintus szőnyegen!  Nálunk van minden, ami labirintus: kicsi és nagy, kirakós, ujj-, gyurmázós, zsinór, golyópályás, óriástáblás...

A Labirintus háza remek és felejthetetlen szórakozás, ahol kedvedre bujkálhatsz, kúszhatsz-mászhatsz, miközben töltheted a fejedet sok érdekes tudománnyal. Mert míg a zsákutcákban vagy a színes zsinórok között leszel, fejlődik probléma megoldóképességed, kitartásod, tájékozódó képességed, stratégiai érzéked.

Állandó programjaink mellett lehetőséget nyújtunk csoportoknak és osztályoknak a labirintusokkal történő „tudományosabb” megismerkedésre: előzetes bejelentkezés esetén a gyerekeknek lehetőségük nyílik egy érdekes előadást meghallgatni a labirintusok történetéről, megismerkedni a krétai labirintus elkészítésével és izgalmas akadálypályán menetlevéllel összemérni erejüket. A részvétel ingyenes!

Lépj be a labirintusba...  De addig is töltsd hasznosan az időd és vegyél részt a többfordulós Nagy Labirintus Játékban! Részletek a Játékok menüben!

További híreket kaphatsz a labirintus programról:
www.mesehabbal.hu
info@mesehabbal.hu

A Labirintus háza programot a Mese Habbal zsúrszerviz rendezi. A gyerekzsúrszervezéssel foglalkozó csapat évek óta elkötelezett híve a kreatív és aktív gyerekprogramoknak. A korhoz és nemhez igazodó tematikus zsúrjaink mindegyikének fontos eleme a mozgás, a készségfejlesztés és a képzelet.
A gyerekzsúrokról és programokról további információ: 06 70 361 2576.

Olimpikonok a T-Com Gyerek Szigeten!

Hogy mi az a Peking Klub? Egy nagyszerű kezdeményezés, amely a 2008-as pekingi olimpiai játékokra készülő pont-, illetve éremesélyes sportolók felkészülésének lehetőségeit, életkörülményeit hivatott javítani. Jóvoltukból most az olimpikonok eljönnek hozzánk, hogy meséljenek, játszanak veled! Találkozz kedvenceiddel!

A Peking Klub elsődleges célja az olimpikonok támogatása, a zökkenőmentes felkészülés elősegítése valamint a MOB támogatása, az olimpiai mozgalom ismertségének minél szélesebb körben történő publikálása.

Ezen a nyitó hétvégén a  T-Com Meseparkban található Szülőmegőrző sátornál találkozhatsz kedvenceiddel:

- május 31-én délelőtt 10-től 12-ig Knapek Edina és Mohamed Aida tőrvívókkal, akik dedikálnak, mesélnek a felkészülésről, vívásról, hoznak "sisakot", fegyvert, melyek kézbe vehetők és akár közös játékos ügyességi feladatokban is részt vehetsz!

- Június 1-jén délelőtt 10-től 12-ig Aubéli Ottó birkózó, Hadfi Dániel cselgáncsozó és Gerebics Roland sportlövő vendégeskedik ugyanitt és ismerkedhetsz meg velük, sportágukkal és az olimpikonság minden oldalával.

 
 

Kapcsolódó linkek:

Peking Klub

Hétvégi programajánló - június 7-8.

Ha júniusi hétvége, akkor teljesen természetes, hogy irány a Hajógyári-sziget, ahol a T-Com Gyerek Sziget második hétvégi etapjára csatlakozhatunk. Gyrllus Vilmos, Vízprojekt, Labirintus és mindezeken túl ezer egyéb érdekes program vár! víz2_170

Hogy mi az a titokzatos nevű Project WET?
A Project WET egy olyan interaktív oktatási programcsomag, amely a világ számos országában a környezettudatosságra és a víz védelmére hívja fel a diákok figyelmét. A víz-testek foglalkozáson megtudhatjátok, hogy testetek hány százalékát alkotja víz, így megértitek, hogy a víz az emberi test legfontosabb alkotórésze, játékos módon számíthatjátok ki, hogy a Föld felületének hány százalékát borítja víz, és többek között kiderül az is, mi található az "Élet doboz"-ban! Mindez a Víz-sziget programsorozat keretén belül.

Milyen jó lenne részt venni egyszer egy olimpián! Biztos benned is felmerült, már amikor egy-egy közkedvelt sportolónkat látod a dobogó legfelső fokán, hogy milyen lenne a helyében lenni. Most abban a szerencsében lehet részed, hogy együtt ellátogathatunk egy-egy olimpia helyszínére és sporton kívül az adott ország, szokásaival is megismerkedhetünk. Azon „olimpikonok” között, akik részt vesznek a játékainkon, ajándékokat sorsolunk minden nap 17:30-kor a Nagyszínpadon.Ezen a hétvégén az 1992-es barcelonai olimpiára látogatunk!

pressley ridge logo_170Egy neves amerikai székhelyű alapítvány, a Pressley Ridge Magyarország Alapítvány is ezen a hétvégén mutatkozik be, nyújt segítséget súlyos magatartási és érzelmi zavarokkal küzdő gyerekeknek és családjuknak, illetve a velük dolgozó szakembereknek tanácsadás, iskolai és élménypedagógiai programok biztosításával.
Az alábbi programokkal várjuk az érdeklődő gyerekeket, szülőket és a témában érintett szakembereket:
- „Családi összetartás” – élménypedagógiai programok családoknak
- „Iskolai gubancok” – tanácsadás, konzultáció magatartási és érzelmi zavarok témakörben szülőknek, kamaszoknak
- „Mit kezdjünk a haraggal?” – kerekasztal beszélgetés a téma neves szakértőivel az agressziókezelés témájában
- kézműves programok és drámajáték gyerekeknek
- filmvetítés és a látottak megbeszélése
- speciális profillal rendelkező iskolák és intézmények elérhetőségeinek ismertetése.
Mindez a Kaleidoszkóp Palotában szombaton és vasárnap 10 és 08 óra között. Részletes programért klikkelj a Program menüpontra!

A Marczi sátorban ezen a hétvégén vizuális kalandozásra hívunk kicsiket és nagyokat, ahol a formákat állítjuk játékos alkotásaink középpontjába. Akik velünk tartanak, segítségünkkel megvalósíthatják ötleteiket térben és síkban egyaránt, különböző anyagokból és technikákkal. Megismerkedünk Hundertwasser műalkotásaival, amelyekhez kapcsolódva a gyerekek játékos feladatokat is kapnak.
Készítünk: manófigurákat körből, háromszögből és négyzetből, játékos térformákat, képzeletbeli tájakat-városokat, fonalból formakövető kacskaringós képet, képi ritmust nyomtatással, vágással, ragasztással. Az elkészült alkotásokat Csipesz galériánkban közszemlére is tesszük.

Ha elég ügyes és bátor vagy kipróbálni magad a Zsinórlabirntusban, a Labirintus házában, az izgalmas ajándék a Tiéd lesz! Negyedik forduló: a T-Com Gyerek Sziget bármelyik vasárnap délelőttjén 10.30-13 között, a Társasvár Labirintus házában! Részt vettél a webes játékban, de nem sikerült mindig helyesen válaszolnod? Gyere ki te is, ahol pótolhatsz egy elrontott fordulót!

gryllus_200A Nagyszínpadon a Makám műsorán túl egyértelműen június 8-a a kiemelkedő nap, hiszen itt játszik Gryllus Vilmos, aki Biciklizős dalok című műsorát mutatja be 11 órai kezdettel. Ugyenezen a délutánon a Magyar Telekom Szimfonikus Zenekar: Az aranyszőrű bárány, Hófehérke és a hét törpe címmel mutat be mesés zenéke 16 órai kezdettel.

Hagyd anyut és aput a szülő megőrzőben! Amíg ők a nyugágyban pihennek, Te nyugodtan játszhatsz! Ezen kívül minden nap lesz Királykisasszony választás, Tudor kvíz, mesezene kívánságműsor, Tündérkirálynő Kérdezz-Felelek! Sok ajándékkal, és meglepetéssel várunk Rád a T-Com Meseparkban!

A részletes programot itt találod: klikk!

Hagyjátok otthon az autót, ha lehet, gyertek hajóval, bringával vagy tömegközlekedési eszközzel! Közlekedés itt: klikk!

Hétvégi programajánló - június 14-15.

Megszokott hétvégi programajánlónk következik, mely önkényes és szubjektív, kicsit igazságtalan, mert mindegyik program a szívünkhöz nőtt. A Rigodon zenekartól Huzella Péterig, a Karaván Famíliától a dekupázstechnikáig!

gyereksziget2008_200A reggelt közös családi tornával érdemes kezdeni, méghozzá a T-Com Meseparkban. Frissülj fel reggelente kedvenc mesehőseiddel!
Torna után azonnal belevetheted magad a Gyerek Sziget forgatagába: ha a Marczi sátornál Bolhától az elefántig, levéltől a termésig címmel kétnapos foglalkozást tartunk azoknak gyerekeknek,kik rajonganak az állatokért… Meg azoknak, akik éppen, hogy tartanak tőlük kicsit… No meg persze minden lurkónak, aki ezt a hétvégét vidáman és izgalmasan szeretné tölteni. Itt minden szóba kerülhet, ami állatokkal, növényekkel, egyáltalán a természettel kapcsolatos! Bejárjuk a szigetet, játszunk, és közben megfigyeljük az összes állatot, ami túl kicsi, felnagyítjuk, ami elbújt, előcsalogatjuk. Meghívjuk hozzánk Árpi bácsit is, aki mindent tud a madarakról, és a nap végén kedves kutyákkal barátkozunk! Hagyd a szobádat pihenni a hétvégére és játssz a természettel! Kezdjük együtt a nyarat!

Játsszunk tovább! Gyere a Társasvárba és kalandozz a színes vonalak labirintusában! Ahogy tekeregnek a lapkákon a színes ívek, úgy csavarodnak a fejedben a gondolatok: a TANTRIX egy fejlesztő játék ovisoknak és iskolásoknak, kellemes kikapcsolódás nagyoknak és nagyiknak! Egy családi játék, amiben mindenki megtalálja az örömét! TRAX - átjutsz, vagy becsavarodsz? Próbáld ki és megtudod! Társasjáték a négyzeten, stratégia a köbön!

Ha megpihennél egy picit, gyere a Tündérkirálynő kastélyának lépcsőjéhez, és hallgasd meg a Katáng Zenekar Az Üveghegyen túl című műsorát szombat délutánonként. Egyik vasárnap pedig különleges Mese-zenével várunk Benneteket. A Magyar Telekom Szimfonikus Zenekar művészeinek előadásában meséket hallgathattok meg sok zenével, hangszerrel és játékkal! Jó szórakozást hozzá!

A Duna Múzeum Esztergomból jön el hozzád! Nagy "utazást" tehetsz a Dunán, és ha ügyes vagy, kapitány egyenruhában készülhet rólad fotó. Kipróbálhatod, hogy közös összefogással hogyan tudtok védekezni az árvíz ellen, moshatsz teknőben, fahamuval és mosószappannal, éppen úgy, ahogy dédnagymamáid tették, és modelleken kipróbálhatod, hogyan működik a csigavonalas vízemelő. Mindez a Vízsziget program keretében.

gyereksziget2008_200Kismester lehetsz a  CIB Kézműves Palotában ezen a hétvégén is: szombaton szövünk-fonunk, csomózgatással, papírmerítéssel, batyusbábkészítéssel ismerkedhetsz, vasárnap többek között megtudhatod, mi az a dekupázstechnika.
A Vándor Vurstli új műhelyének díszvendége a messziről érkezett Zigi, aki rengeteg papírt és színes festéket hozott a Papírzebra műhelybe, hogy hétről hétre újabb papír alapú tárgyakat készíthess.Ezen a hétvégén színes merített papírt készítünk.

huzella_200Róka Móka Mesetára ezúttal a Közel- és Közép-Keletről hozza a meséket, szombaton (15:00-17:00) Nafredin hodzsáról szóló török, |vasárnap zsidó meséket (15:17:00) hallgathatsz.
Mesét láthattok a Langaléta Garabonciások előadásában is a Komédiás réten: a Fehérlófia klasszikus szép mese magasságos és mélységes feldolgozása a kecskeméti hosszúlábúaktól. Vasárnap 17:00-19:00 között.

A Nagyszínpad hemzseg a jobbnál-jobb produkcióktól! Szombat délelőtt 11 órai kezdettel a Karaván Família: gypsy world music műsora debütál a Gyerek Szigeten, vasárnap délelőtt szintén 11 órai kezdettel az örök visszatérő Huzella Péter gyermekműsora látható-hallható.

rigodon_20015-én vasárnap 14 órakor világzenének lehetnek fültanúi a Nagyszínpad környékén mászkálók. Ez az időszak a kisebb gyerekeknél leginkább az altatások, belvások, újrapelenkázások idősávja, így a Rigodon zenekar célja kettős. Egyrészt hogy a durmoló babakocsikat tologató apukák-anyukák is részt tudjanak venni egy izgalmas programon - a zenekar a kanadai Quebec tartomány népzenéjén alapuló világzenét hoz el a Gyerek Szigetre. Ez keveréke az ír kocsmazenének és a francia vidám utcazenélésnek, hegedű, harmonika, kiegészülve egy nagyon jazzes rezesbandával. Már a felállás is izgalmasnak ígérkezik.
Másrészt a cél az, hogy a nagyobb, ébren lévő gyerekek se maradjanak öröm nélkül - a zeneszámok közt egy mesélő a kanadai folklóról merítve fűzi a meseszálakat a koncert zegzugain át. Jó szórakozás lesz kicsiknek-nagyoknak!

gyereksziget2008_200Zene mellett legyen színház is! A Fogi Színház: Gulliver mesejátéka mindenkinek élvezetes előadás, hiszen Jonathan Swift világhírű regényét eredetileg felnőtteknek szánta, mintegy politikai provokációnak. Mára már Gulliver utazásai igazi mesés csodavilág! Koós Iván Kossuth-díjas bábtervező bábjai és Bródy Vera Jászai- és Munkácsy-díjas művész maszkjai könnyedén varázsolják a nézőket Lilliputba és az Óriások földjére. Amíg Lilliput földjén Gullivert emberi alakban láthatjuk, Lilliput lakói pedig bábokként jelennek meg, addig az Óriások földjén Gulliver lesz báb és az óriások pedig maszkot viselő színészek. Indulhat a kaland Lemmuel Gulliver hajóorvossal, aki hajótörést szenved, így kerül Lilliput földjére, ahonnan hazajutását nehezíti a különös lakók ostoba belharca. Alighogy megmenekül e különös szigetről, újabb csodával találja szemben magát, a szintén nem túl barátságos óriások földjén. Kalandos és varázslatos játékunk végén főhősünk sorsa, ahogyan az illik, itt is jóra fordul.  Kezdés vasárnap: 14:00-16:00

A teljes programot itt megtekintheted: klikk!


 

Olimpikonok a T-Com Gyerek Szigeten - június 14.

Hogy mi az a Peking Klub? Egy nagyszerű kezdeményezés, amely a 2008-as pekingi olimpiai játékokra készülő pont-, illetve éremesélyes sportolók felkészülésének lehetőségeit, életkörülményeit hivatott javítani. Jóvoltukból most az olimpikonok eljönnek hozzánk, hogy meséljenek, játszanak veled! Találkozz kedvenceiddel! peking klub_170

A Peking Klub elsődleges célja az olimpikonok támogatása, a zökkenőmentes felkészülés elősegítése valamint a MOB támogatása, az olimpiai mozgalom ismertségének minél szélesebb körben történő publikálása. Ezen a szombaton, június 14-én 11 órai kezdettel a T-Com Meseparkban található Szülőmegőrző sátornál találkozhatsz kedvenceiddel!


Igaly Diána sportlövő
Kökény Roland kajak-kenus
Gyökös Lajos kajak-kenus
Vereckei Ákos kajak-kenus

Hétvégi programajánló - június 21-22.

Fáj a macid hasa? Piros pöttyök jelentek meg az arcán? Netán leesett a bicikliről? Hozd el a Gyerek Szigetre, és gyógyítsuk meg közösen beteg kedvencedet! Ilyen és rengeteg más program vár ezen a nyári hétvégén is Szalóki Ági-koncerttől a manóolimpiáig. Várunk! gyereksziget2008_teddy_200

A Teddy Maci Kórházban megtapinthatod a macid hasát, megkopogtathatod a hátát, meghallgathatod, hogy dobog a szíve, vagy akár fényképet is készíthetsz a csontjairól. Majd bekötözheted a sebét, felírhatsz neki köptetőt, és ha kedved tartja, be is öltözhetsz, hogy egy műtét alatt segédkezhess nekünk. Ne félj, a macidnak nem lesz semmi baja, itt mindenki csak jót akar neki, akárcsak Neked az igazi orvos egy vizsgálat során: ha fáj is egy kicsit, hamar elmúlik, mert ez csak katonadolog. Közben még játszhatsz is velünk és Normafókával, megtanulhatod, mit kell tenni ahhoz, hogy Te is olyan egészséges maradj, mint a makk! Szeretettel várnak idén is a Teddy doktorok és Normafóka! Időpont: június 21.- július 6. 10:00-18:00.

Macik után jöjjenek a zsiráfok! A frissen alakult ZSIRÁFOK csapatát sokat próbált gólyalábas komédiások ,zenészek és zsonglőrök alkotják. Ezúttal "leszállnak a magas lóról" és hórihorgas zsiráfok hátán mutatkoznak a Komédiás réten. Időpont: június 21 10:00-18:00.

vízsziget_200Folytatódik a Vízsziget! Ezen a hétvégén a Vízőrző játékain vehetsz részt, mely során mindent megtudhatsz az ivóvízről, részesei lehetsz egy interaktív kiállításnak, ahol kis maketteken megláthatod, hogy az ember hogyan próbálta már az ókortól kezdve minél inkább elérhetővé tenni maga számára a vizet. A Fővárosi Vízművek által szervezett program során sok-sok ügyességi játékban is kipróbálhatod magatokat! Időpont: június 21-22. 11:00-18:00

A Marczi sátor szokásához híven vadonatúj hétvégi programmal várja a betérőket: E heti szlogenünk: Csengő-Bongó Marczi! Hétvégénken közösen készített síppal, dobbal, csörgővel mondókázunk, énekelünk, játszunk. Rímeket, verseket fabrikálunk, mesét szövünk, kortárs költők történeteivel, verseivel ismerkedünk. Kézműves kuckónkban színekből, formákból, anyagokból közös képeket festünk, saját könyvet illusztrálunk. Időpont: június 21.-22. 10:00-18:00.

gyereksziget2008_teddy_200Ismerkedjünk meg játszva az emberi jogokkal! Megpróbáljuk megmutatni, hogy mit jelent ma Magyarországon az utcán élni, milyen körülmények miatt válhat valaki hajléktalanná, és mivel is jár hajléktalannak lenni. Konkrét, egyszerű ötleteket kaphattok arra nézve, hogy egy átlagos család hogyan könnyítheti meg a hajléktalan emberek mindennapjait. Az Utcai Szociális Segítők Egyesületének programja a Kaleidoszkóp Palotában. Időpont: június 21.-22. 10:00-18:00.

A Nagyszínpad szombaton egy zenés mesejátékkal, a Manóolimpiával indul a Trambulin Színház előadásában. Három gyümölcsmanó örökösen veszekszik és vetélkedik egymással. Ágaboga mentoötlete a Manóolimpia. A verseny talán megteremtheti a békét, különösen, ha a gyerekek is segítenek. Időpont: június 21. 11:00-13:00
A szombat délután pedig a táncé, hiszen a Szigony zenekar táncházában lehet megpörgetni aput és anyut. Időpont: június 21. 16:00-18:00

gyereksziget2008_lovag_200Kezdjük a vasárnapot rögvest egy születésnappal! És nem is akármilyennel: A Mesetündér születésnapját ünnepli.A meghívottak között vannak törpék, óriások,de még a boszorkány is.Hogyan sikerül a tündérbál? Bölöni Réka társulatának Tündérbál című előadásában a mesevilág klasszikus figurái a romantikus zeneirodalom remekei kíséretében jelennek meg. (Grieg, Prokofjev, Sibelius,Wagner stb.). Időpont: június 22. 11:00-13:00.

Azt tudjuk, hogy Szalóki Ági igen sokoldalú előadóművész, aki népzenétől kezdve a popig bármit hitelesen képes tolmácsolni. Ági idén új gyerekműsorával érkezik a T-Com Gyerek Sziget Nagyszínpadára, melynek címe Cipity Lőrinc. Időpont: június 22. 16:00-18:00.

További részletes program itt: klikk!


Nemzetközi Duna Nap a Gyerek Szigeten

Ünnepeljük együtt a Dunát a Nemzetközi Duna Nap alkalmából a Gyerek Sziget Víz-Szigetén! A sok-sok színes program részeként evezz a Dunán, ismerd meg Magyarország védett és fokozottan védett halfajait vagy a Duna vízgyűjtő országait egy óriás puzzle segítségével. Kvízkérdések, medencében vizibiciklizés, társasjáték az UNICEF-fel, környezetvédelmi játék és sok minden más. Következzék ajánlónk!

duna nap_200A Duna Múzeum a gyerekek számára állított össze egész napos, színes programot a Nemzetközi Duna Nap jegyében. Lesz itt Halásztanya társasjáték, melynek során Magyarország védett és fokozottan védett halfajait ismerhetjük meg játékos formában. Ami a szemnek láthatatlan címmel vízi mikroszkopikus élőlényekkel ismerkedhetünk egy óriás kivetítő segítségével a Fővárosi Vízművek Info-buszából. Hogy mi az a Duna vízgyűjtő puzzle? Most mindent megtudhatunk, hiszen a kirakós játékkal forrástól a torkolatig ismerhetjük meg a Duna vízgyűjtő országait, földrajzukat és történelmüket. Akinek ez nem elég, részt vehet  a Ki evez a végén? óriás társasjátékán múzeumi makettekkel. A játék a Duna magyarországi szakaszán vezeti végig a résztvevőket feladatokkal, kérdésekkel. A kérdések helyes megválaszolásához meg kell tekinteni a régi dunai mesterségeket, vízi létesítményeket bemutató makettkiállítást.

Számos szabadtéri vizes játék, szerkezet látható és kirpbálható, így a csigavonalas vízemelő, amely víztározóból emeli a csigavonal mentén a vizet, zsilipekkel szabályozható a víz mennyisége, míg a vízemelőt a gyerekek hozzák mozgásba.

duna nap3_200A Víz-Szigetet támogató Fővárosi Vízművek rengeteg programmal csatlakozik a Nemzetközi Duna Nap rendezvényéhez:
- két felfújható kapuval, egyik vízpermettel ellátva;
- Infomobilval, mely egy szemléltető-bemutató jármű a vízszolgáltatásról, ivóvízről, vízbázisokról;
- ivóvízválasztó teszttel, ahol négyféle ballonos víz közül kóstolással kell kiválasztani a csapvizet és megjelölni, melyik ízlik a legjobban;
- kvízkérdések a vízzel, vízbázis-védelemmel, környezetvédelemmel kapcsolatban az Infomobil színpadán;
- fess a vízzel a vízről! - vízi állatokat ábrázoló színezőlapok sörasztalokon, padokon;
- hajts a vízért! - biciklire szerelt pohárral, amely a pedál hajtására emelkedik a versenyző szájához;
- vitorlásversennyel, amely egy akadályokkal ellátott asztal kis vitorláshajókkal, melyeket fújva lehet célba érni szabadtéren felállítva;
- ringató csónakázó tóval, ahol felfújható medencében vízibiciklizhetsz;
- óriás puzzle földre terített molinón;
- és nem utolsóssorban evezz a Dunán az Evezős Szövetség közreműködésével! Jelentkezés a Vízművek sátránál!

duna nap2_200Partnerünk, az világhírű UNICEF gyerekszervezet is jelen lesz a nemzetközi Duna Nap rendezvényen egy nagyon kedvelt puzzle/kirakóssal, afrikai társasjátékokkal, de csatlakozik hozzánk az Öko-Pannon és velük az Electro-Coord Kht. környezetvédelmi, szelektív hulladékgyűjtésre ösztönző játékos programokkal.



Gyere tehát a T-Com Gyerek Sziget Nemzetközi Duna Napjára június 29-én, mely 10:00-től 18:00-ig vár!

Hétvégi programajánló - június 28-29.

Vasárnap, azaz június 29-én a Nemzetközi Duna Nap alkalmából egész napos programsorozattal ünnepelhetik a gyerekek a Dunát a Víz-Szigeten. A hétvége ingyenes programjai  persze még sok egyéb kalandot tartogatnak  a T-Com Gyerek Szigeten: lesz Kaláka-koncert, Kamilla Karamella bohóc tanít illemtant gyerekeknek és ez a hétvége, azaz június 28-29. lesz a vitézség, lovagiasság hétvégéje a Vándor Vurstli helyszínén.

lovag_200Ezen a hétvégén az egész Vándor Vurstli igazi lovagi táborrá alakul át. A színpad helyére lovagi sátrak épülnek, a műhelyekben lovagi kellékek készülnek, vívóiskola várja a legbátrabbakat, a lovagok sátrában ének- és mesemondók idézik meg a kort, fegyver- és viseletbemutató, haditorna és mindennemű vitézségi próbák várják a bátor jelentkezőket. A Kard Rendje Vívóiskolában a középkori fegyverforgatás nehézségeit tapasztalhatják meg a harcostermészetűek, a Lovagos Műhelyben zászlók készülnek a vár és a lovagi sátor díszítéséhez, a Kontaktus Műhelyben pedig mindenki elkészítheti saját maradandó emlékképét a nagy csatáról.

Akik inkább a békésebb programokat részesítik előnyben, azokat várja Dörmögő Dömötör Játszókertje, ahol személyesen kezet foghatnak kedvenc Macijukkal a „rajongók”.

gyereksziget2008_lovag_200A Kézműves Palotában papírmerítés, kenderkóc baba valamint bőrfonatok, bőrkarkötők készítését tanulhatják meg a gyerekek, de a fazekasműhelyben kipróbálhatják azt is, hogy hogyan viselkedik a korong és milyen nehéz edényként formálni rajta. Ugyanezen a helyszínen csinálhatnak mézeskalács- és pálcikababát vagy készíthetnek maguknak hűtőmágnest is. Fontos megemlíteni állandó programként az Ability Parkot, ahol látássérültek, siketek, mozgássérültek és értelmi fogyatékosok által bemutatott játékok segítségével valamennyi korosztály élvezhetően és érthetően kaphat információkat fogyatékos embertársaink életéről. Ezen a hétvégén is teljes erővel üzemel a Mese Posta, ahol  egyedi, a helyszínen készült bélyegekkel adhatják fel sajátkészítésű képeslapjaikat a gyerekek.

kaláka2_200A Ford KRESZ Parkban KRESZ–pályán ismerkedhetnek meg a gyerkőcök a szabályos közlekedéssel. A Játsszunk Csodavilágot! sátorban gyermekjátékdrámát tartanak gyerekeknek és szülőknek, s itt nem csak előadások, hanem csodák is születhetnek majd.

Továbbra is szorgalmazzák a szervezők, hogy a kilátogatók vegyék igénybe hajójáratot, amely 0-14 éves korúak számára ingyenes. A részletes menetrend a www.sailor.hu oldalon található. A rendezvényen most is ingyenes csomagmegőrző működik.  A k-id up karkötőt – amire rá lehet írni a gyerek nevét és a saját vagy kísérő telefonszámát - pedig már érdemes a hajón igényelni.

Részletes program itt: klikk!

„… viszontlátásra, pajtások!”

Mindenképpen a Hajógyári-szigeten a helye annak, aki még ki szeretné élvezni a T-Com Gyerek Sziget adta pazar és határtalan lehetőségeket a mókázásra, szórakozásra, játékra és tombolásra július 5-én és 6-án.

gyereksziget2008_6hétvége_200

Az ingyenes rendezvénysorozat utolsó szombatján lesz  az elmúlt években méltán népszerűvé vált Alma zenekar provokatív verskoncertje Bartha Antal Bábszínház ában Paprika Jancsi, a Kacagó réten Mollini bűvészműsora, vasárnap pedig Méhek, Zene-cirkusz Madárijesztővel, A János vitéz és Mátyás király szárnyai a Márkuszínház előadásában. Emellett természetesen lesz kézműveskedés, sportolás, okosodás és okosítás, tánc és társasjáték, lehet majd állatot simogatni és pólót festeni is. A Víz-Sziget en újra találkozhatnak a lurkók a WET Projecttel, ahonnan nem csak élményeket és információkat, hanem a környezettudatos és „vízkímélő” gondolkodást is magukkal vihetik a látogatók.

gyereksziget2008_6hétvége2_200

Szombat délelőtt Farkasházi Réka Samunadrág című gyerekkoncertjén a kortárs magyar irodalom remekműveiből válogat. Már első lemeze megjelenésekor Réka célul tűzte ki, hogy a kortárs magyar irodalom legszebb gyerekeknek szóló köteteiből fog műsort összeállítani, ezzel is segítve a számára oly fontos versek eljutatását a legkisebbekhez. Ezúttal Kukorelly Endre kötete után Kovács András Ferenc erdélyi költő művei következnek. A versek megzenésítésében Réka saját zenekara a Samuband segédkezett, olyan dallamvilágot alkotva, mely modern, mégis tökéletesen idomul az óvodás, kisiskolás korosztály igényeihez.


gyereksziget2008_6hétvége3_200Ezen a hétvégén a Vándor Vurstli ban az igen népszerű Csúzlizda és Lovagi Játékok mellett lehet memóriajátékot játszani pajzsokkal, apró tárgyakból képet készíteni és üvegre festett faliképet alkotni. A Madzag Színház előadásában a Buda visszafoglalása című darabot láthatja a nagyérdemű, amelyben elmeséltetik két herceg küzdelme és megválasztatik Óbuda hercegnője is. A Hajlék Kézműves Játszóházban szövés-fonással, papírmerítéssel, a Mézeskalács és Pálcikababa Műhelyben pedig  a mézeskalács- díszítéssel ismerkedhetnek meg a gyerekek.

A Kaleidoszkóp Palotában a Segíts Tanulni Alapítvány szakemberei által szervezett programokon vehetnek részt a szülők és képezhetik magukat tovább „tanulássegítésből” , hogy a szünidő után a suli is sok örömet tartogathasson gyereknek, szülőnek egyaránt. Tanulhatnak stresszoldó tornát is, amely egy igen egyszerű módszer az iskolai stressz és kudarcok okozta szorongás káros hatásainak enyhítésére. Persze fontosabb ennek megelőzése, ebben segít a családnak ez a programhelyszín.

gyereksziget2008_6hétvége4_200

A Kacagó réten a bohócok és bűvészek műsorai mellett lesz Kamarezene-bona és Kis esti  tratatata is, emellett a „Szedte-vette-teremtette”műhelyben kavicsból és termésből lehet majd készíteni „csodákat”

A Marczi-sátorban ez a hétvége az „újjászületésé”: a reneszánsz korral ismerkedhetnek meg az érdeklődők és tapasztalhatják meg, milyen is lehetett egy Vígasság Mátyás udvarában. Azt, aki nem csak kapni, hanem adni is szeret, várja a Magyar Vöröskereszt sátra, ahol 12 órától minden nap szeretettel várják a véradókat. Személyi igazolvány, lakcím- és tb-kártya szükséges.

gyereksziget2008_6hétvége5_200A Ford KRESZ Parkban KRESZ–pályán ismerkedhetnek meg a gyerkőcök a szabályos közlekedéssel. A Játsszunk Csodavilágot! sátorban gyermekjátékdrámát tartanak gyerekeknek és szülőknek, s itt nem csak előadások, hanem csodák is születhetnek majd. .Az utolsó  hétvégén is teljes erővel üzemel a Mese Posta,  ahol  egyedi, a helyszínen készült bélyegekkel adhatják fel sajátkészítésű képeslapjaikat a gyerekek. A rendezvényen most is ingyenes csomagmegőrző működik

Kérjük, vegyétek igénybe hajójáratot, amely 0-14 éves korúak számára ingyenes. Már a hajón érdemes igényelni a k-id up karkötőt – amire rá lehet írni a gyerek nevét és a saját vagy kísérő telefonszámát.  A hajó részletes menetrendje a www.sailor.hu oldalon található.