A fővárosban pár nap múlva fellép a Suicidal Tendencies, egy másik hardcore alapvetés. Ti kiket neveznétek meg zenei testvéreiteknek?

A Suicidal Tendencies mindenképpen, a Rancid, a Madball, no és persze Téglás Zoli az Ignite-ból, ő az énektanárom is egyben. Nagy haverok is vagyunk.

Véleményetek szerint mennyiben változott meg a hardcore-punk színtér az utóbbi harminc évben?

Ma már ott van az internet, a Youtube, a letöltések, szóval a régi punk már teljesen átalakult. Jó és rossz irányba is.

Mit gondoltok az olyan befutott punk “projektekről”, mint az Offspring vagy a Green Day? Egyáltalán nevezhetjük őket punknak?

Még mindig jobb, mint a rap. Komolyra fordítva a szót, elindultak valahonnan, aztán feljebb léptek egy szinttel. Ők nagyon messze vannak a hardcore-tól, punknak is alig nevezhetőek, legfeljebb a pop-punk vagy a beach-punk jelző illik rájuk. Nekik fogalmuk sincs, milyen lehúzni egy kemény telet New Yorkban, vagy, hogy a magyarok min mentek keresztül az elmúlt hatvan évben. Nekem erről Téglás Zoli sokat mesélt, képben vagyok. Az Offspring és a Green Day csak azt tudja, milyen az élet a kaliforniai strandokon.

Roger Miret (énekes) egyszer régen a következőket nyilatkozta: "Mi azért küzdünk, amit az amerikai zászló képvisel. Amit jelentenie kellene. A szabad emberek földje, dicsőség, és igazságot mindenkinek." Tudtok még hinni ebben a tételben, azok után, hogy az USA mennyi obskúrus háborút indított?
Rengetegen mondják, hogy az USA a világ csendőre. Én erre meg azt mondom, hogy b…k meg. Valakinek ezt a mocskos melót is el kell végeznie. Magyarországért is harcoltunk. Harcoltunk a nácik ellen, az én nagyapám is ott volt a fronton. A szabadságért küzdött. Persze ehhez az is kell, hogy az adott nép is akarja a szabadságot. De ha akarja, akkor kötelességünk segíteni. Amerika olyan helyzetben van, hogy van rá módja, hogy segítsen az elnyomott népeken. Persze imádnak utálni bennünket, amerikaiakat, de az az igazság, hogy csak segíteni próbálunk. Nyilván nem tudjuk megmenteni az egész világot, de megtesszük a tőlünk telhetőt.

A hardcore szcéna szerintetek még mindig ugyanolyan összetartó, mint volt egy vagy két évtizeddel ezelőtt?

Szerintem összetartóbb, mint valaha. Kinyílt a világ, és már olyan helyeken is van komoly hardcore közösség, mint például Magyarország. Vannak barátaink szerte a világban.

Az Agnostic Front egy szociálisan nagyon érzékeny zenekar. Véleményetek szerint melyek napjaink legsürgetőbb problémái?

A gőgösség, az egység hiánya, a széthullott családok. Mi próbálunk a lehető legkevesebbet politizálni, és inkább alulról építkezni. Mi zenészek vagyunk, és nem akarjuk senkinek se megmondani, hogy mit csináljon. Mindenki találja meg a maga útját.

Huszonnyolc év után hogy vagytok képesek még mindig ugyanolyan lendülettel és lelkesedéssel koncertezni, mint szinte három évtizeddel ezelőtt?

Azt majd meglátod ma este a színpadon!

Mennyiben változtatott meg benneteket ez a huszonnyolc év?

Továbbra is szeretünk turnézni, de most már otthon is büszkén lépünk fel. Próbálunk minél több időt tölteni a családunkkal, barátainkkal. A sok turnézás rengeteget alakít az ember személyiségén. Mi sokkal nyitottabbak lettünk az évek során, sok új embert, kultúrát, zenét, kaját, piát ismertünk meg… Mindenhol más dolgok miatt panaszkodnak, és hogy megértsd őket, szépen végig kell hallgatni a mondandójukat. És ettől te is sokkal több leszel, gazdagabb, műveltebb. Amúgy ez fordítva is működik, sokan mondták már, hogy mennyit segítettünk nekik a zenénkkel, hogy nehéz időszakokon segítettük át őket. Ez a tudat hajt minket előre. Ezért ülünk be újra és újra a kisbuszunkba és indulunk turnéra.

Mennyire nehéz megfogni az új, információ-örvényben vergődő generációt?

Elég nehéz. A mai fiatalok nehezen tudnak azonosulni az olyan őskövületekkel, mint mi. Mindenesetre a rajongótáborunkban ugyanúgy láthatsz tizenöt éveseket, mint ötven éveseket. Mi próbálunk mindenkit megszólítani, a barátaink pedig ma már a gyerekeiket is elhozzák a bulijainkra. És ezek a gyerekek kétméteres kigyúrt állatok…

Mi volt a legextrémebb élményetek színpadon?

Most így hirtelen Bulgária ugrik be, ahol a Gotta Go című számunk közben a kezükben égő fáklyákat tartó emberek vonultak be a pogókörbe. Az egy eszméletlen látvány volt.

Merre tovább?

Haza, hogy összedobjunk egy új albumot. Így aztán majd visszajöhetünk ide, Magyarországra is mielőbb.

Dudich Ákos