N&SK – „Ránk még egy nő sem panaszkodott!”Két emlékezetes Sziget-koncert után a francia ska kollektíva idén a VOLTosokat vitte táncba. A pénteki buli után még sikerült meginterjúvolnunk az N&SK énekesét.
2008-ban és 2009-ben is megtáncoltattátok a Sziget közönségét. Idén pedig eljutottatok a VOLT-ra is. Hogy tetszik ez a fesztivál? A VOLTnak ugyanolyan fantasztikus kisugárzása és atmoszférája van, mint a Szigetnek. Nagyon jól el lehet kapni a magyar közönséget, könnyedén lehet velük kontaktust teremteni, és nekem ez a legfontosabb. A Szigetes koncertünkön talán több francia rajongó volt jelen. Mindössze ennyi a különbség. Nagyon örülünk annak, hogy a Mano Negra iskoláját képviselhetjük. Mi valóban ebből a szcénából érkeztünk, ráadásul nagyon kedveljük ezeket az együtteseket, és tiszteljük is őket. Függetlenek vagyunk, akárcsak ők, erre bárki rájöhet, aki megérti a dalszövegeinket, mi is sokat foglalkozunk politikai kérdésekkel és társadalmi problémákkal. Sokszor léptünk már fel Franciaországban a Ska-P-vel, a Mano Negrát pedig a nagy testvérünknek és a példaképünknek tekintjük. Igazi ska-ikonok ők.
Régen túlléptük a bűvös ezres határt, ezért már befejeztem a bulik számolását. Amikor '98-ban elkezdtük, még mindannyiunknak rendes állása volt. Aztán amikor rájöttünk, hogy ezt igazán komolyan akarjuk csinálni, akkor könnyes búcsút vettünk a főnökünktől. Úgy döntöttünk, szerencsét próbálunk Franciaországban és külföldön is, és kísérletet tettünk arra, hogy csak a zenélésből éljünk meg. Elkezdtünk szervezkedni, és kiadót keresni, de mindig a koncertezést tartottuk a legfontosabbnak. Egyrészt mivel ebből élünk, másrészt így ismernek meg minket az emberek. Mi nemcsak a zenéből, hanem a zenéért is élünk. Én például imádom a fesztiválokat, míg a többiek inkább a kisebb klubkoncerteket kedvelik. Nagyon jól, neki van a zenekarban a legjobb dolga. Vigyázunk rá, és minden pillanatban lessük a kívánságait. Ránk még egy nő sem panaszkodott! Kováts Áron |
Programkereső![]() Kövess minket Twitteren is!
VOLT Fesztivál a Facebookon
Legfrissebb a
|



Hogyhogy nem egy pohár vörös borral léptetek fel a színpadra köszönteni a közönséget, ahogy az egy igazi francia zenekarhoz illik?
Folyamatosan koncerteztek, és rendszeresen felléptek Európa legnagyobb fesztiváljain. Mégis van fogalmatok róla, hány ska-bulit vezényeltetek le az elmúlt tíz évben? 


Hozzászólások
Ha hozzá akarsz szólni, lépj be vagy regisztrálj: