Tiga (CAN)

A 18. VOLT Fesztiválon a világ egyik legnagyobb elektro Dj-je, az észak-amerikai klubkultúrát a kilencvenes években megreformáló Tiga is pakolja majd a lemezeket. Tiga Sontag a kanadai Montrealban született 1976-ban, és társaival közösen szervezett, száguldó rave partyjaival szerzett hírnevet magának. Tiga a SONA klubos bulik szervezése mellett is pörgős zenékkel látta el a rajongóit, akik a kanadai Dj saját lemezboltjában az 1998-ban megnyílt DNA Recordsban juthattak hozzá Tiga kedvenc anyagaihoz. Szintén ebben az évben megalapította saját lemezkiadó cégét, a Turbo Recordingsot, amely máig több tucat kreatív elektro zenész karrierjét egyengeti. Tiga kilencvenes években megalapozott sikere a kétezres években érett be. Az elektro, acid és tech house vonalon száguldó lemezlovas a kétezres években a Scissor Sistersnek, a Felix da Housecatnek, Nellynek, Mobynak, az LCD Soundsystemnek és a Depeche Mode-nak készített mixeivel hódított, de 2001-ben jelent meg a Tiga védjegyévé váló Sunglasses At Night című munkája is. A DJ Kicks albumok állandó remixere négy évvel ezelőtt adta ki a kritikusok által is nagyra tartott bemutatkozó albumát Sexor címmel, melyért 2006-ben megkapta hazájának legnagyobb könnyűzenei elismerését, a Juno-díjat. A Soulwaxes és 2 Many DJ'ses Stephen és David Dewaele által producerált albumot 2009-ben a Ciao! követte, melybe nemcsak a Soulwax-tesók, hanem többek között az LCD Soundsystemes James Murphy is besegített.